Őszi táj, traktorokkal

Mint izzó égi rózsa, aranykelyhű virág kisüt az őszi nap, ragyognak már a fák. Megcsillan a tócsa, arany lángot vetve, fű hegyén a vízcsöpp, benn az ég rezegve. Ökrös szekér viszi a kukoricaszárat. A kis ökrök párologva trombitálnak. Amott meg egy asszony cuppog a nagy sárban, boldog jövendőjét viszi fehér batyujában. Őszi felhők jönnek, őszi felhők mennek, a hegy csúcsán, mint a juhok, nagy csomóba gyűlnek. Nyolc nagy traktor indúl csillogva, zörögve, mintha még az ég is velük dübörögne. Olajosan, büszkén, fordúlva a szélnek, nyolc traktoros dalol. Hogy száll az az ének! Fekete a szántás, hó majd betakarja. Napraforgó árván fordúl a magasba. Itt már a nép keze gondozza a földet! Lesz is aranycsipketornya a kis búzaszemnek. Egyik traktoroslány föláll most a gépen. Aranyhaja zászló: száll a nedves szélben.