Részegen

Augusztusban, mikor születtem, a ködös nyári ég hullatta ezer csillagát. Fénylett a vidék. Mint zsákból a búzát, az ég öntötte ezer csillagát. Ahogy hullt, csengve, zúgva mind a földre szállt. A küszöb, az ablak, a kerítés mind csillaggal lett tele, az ágakra szállt a kéklő égi fák gyémánt levele. Éjfélig mosott anyám, s mikor a teknő mellől jajongni ágyba húllt, e ragyogásban szült meg engem, nagyobbik fiút. Így születtem, tudjátok-e? Nem fénytelen! S aludtam emlői barna csillagán a tejtől részegen.