Örömének

Bözsike szőke fiatalasszony, fonalkészítő a gyárban, sokszor pihen és sokszor mosolyog mostanában. Reggel vonatra ül és vonattal megy haza este, lassan bizony a szíve alatt a ruhába dagad már a teste. Reggel vonatra ül, nézi a töltésen pirosan lecsorgó virágokat, a lökdösődve hömpölygő tehéncsordát a zengő vashíd alatt. Este vonatra ül, s amit vágyott, ti szöszke gyöngyök, az ég lágy szövetébe tűzve hogyan tündököltök! A szomszéd fülkében szájharmonikáznak a szövőlegények, a szerelemről szól, s a buksi holdról az az ének. Itt az idő már, itt az idő már, hümmögnek a vének, itt az idő már, énekelnek a lágy szövőlegények. A sínek zúgnak, sikoltoznak, a sínek énekelnek, hogy szülessen meg, szülessen meg már az a gyermek!