Katonák

Csákójukon rózsával mentek meghalni mind a vitéz katonák. A számított halál kaszája suhant, s lehulltak rendre, mint a búzák. Búcsúzáskor püfögtek dobok, rikoltoztak rézkelyhű trombiták, asszonykák zsebkendőt lobogtattak, mert meghalni mentek a katonák. Én tudom, csapzott szívekkel dőzsölt akkor a lakkcsizmás világ, virúlt a csőd, bánat és nyomor, s meghaltak mind a katonák. Ott alvadt rózsa volt a szív, a csatatér szétfröccsent málnaág, madár dalolni vastövisre ült, hol szótlan hevertek a katonák. A gőgös rend letiporva kushad, s megvédeni ezt az új hazát, föltűzött szuronnyal menetelnek a halál ellen mind a katonák. Hej, más most a sorsuk, mosolyognak a rózsás arcú fiatal bakák. Puskájuk csövén játszik a napfény. Fényesedik az igazi világ!