Csikóellés

Májusi rózsák nyíltak éppen, bodza bomlott és orgonák, mikor a ló elleni készült. Sokszor pihent, döcögve járt. Pöttöm legényke jártatta lassan virágos réten és dalolt. Mire fáradtan hazaértek az ég kék vállán ült a hold. Az istállóban, puha almon, tajték verte ki, remegett, szuszogtak, fújtak, fekve nézték szétterűlt hasú tehenek. Amikor a kazlak is aludtak, s a göncöl rúdja délnek állt, a ló megellett. Sokáig nyalta leragadt szemű csikaját. Anyja mellett aludt a jövevény, dunnából kiszakadt pehely. Sose terűlt a szalma szebben, nem aludt így a hó, a tej. Piros kalappal jött a hajnal, intett és aztán elfutott. A csikó fölállt, csomós kis lába reszketett, akár a habok. S hogy az ablakon bedugta kék orrát a reggel, s rájukszagolt, anyja hasát döfködte vidáman, hamvas pofával megszopott. Lombok susogtak össze-vissza, tyúkok kotortak, boldogok, irígységükben elhervadtak az arany-szirmú csillagok.