Arany
| Gyér haja kontyát babrálja |
| az asszony, aztán hangosan fölnevet, |
| széttárt, mocskos praclijukba |
| a párolgó tányérra hajol, |
| illatokban füröszti piros orrát. |
|
| És míg e ködben szemük csillaga |
| ragyog, mint tíz külön világ, |
| úszkálnak az arany-karikák. |
|
|
Ezüst
| Az utazó csak áll a nagy hidegben, |
| körülötte csipás és álmos öregek. |
| Bajusza jégcsap, pillája ezüst |
| félgömb, mint másnak senkinek. |
| Csak áll, az állatokat nézi, |
| ahogy fölporzik a hó a paták alatt, |
| a millió bolygóval teleszórt |
| csillogó és véges tejutakat. |
| Két füle ezüst, haja is ezüstből. |
| A lovak sörénye, farka lobog, |
| bársonyos orrlika, tompora füstöl. |
|
Halak is vannak
| Hínárnak látják már a füstöt, |
| Szálkavékony bordájuk ketrecében |
| Üstökük széthull, szemük kimered. |
| Tátogatnak az éhes porontyok, |
| orrlikuk, szemük, szájuk szinte |
| bugyborékol, s mint a pontyok |
| néma és riadt csordája libegnek. |
| fölszállnak a házak és a fák. |
|
Mária
| Mint hasas tehénke, együgyűen |
| bámul és álldogál a réten, |
| hold apadni készül éppen, |
| apadni készülnek a tengerek. |
| akik a szobába zárva bőgnek, |
| az ablakrács kockáin kidugják |
| pillájuk véreres rózsaszirom. |
| mint hasas tehénke rózsaszín |
| hátulját ringatva ballag, |
| fölötte sziporkáznak a csillagok. |
| Szíve szörnyű hangosan dobog, |
| megáll, magára néz: belülről |
| apró lábak rúgásait érzi. |
|
Álmából fölsír a csecsemő
| Az asszonyka pillája lobog, |
| mint függöny a szélben, fölül, |
| kibontja mellét, mosolyog. |
| Aztán susogni kezd, édesen |
| susog, mint a hűvös pálmák |
| a bimbón csámcsogó fejecske fölött. |
| Mikor meghozta szuszogó álmát |
| s az aranyos csöppségnek két |
| hangosan ásít! Pár pillanat |
| és hallgatózva elalszik megint. |
| Alszik a vasrács, fűszálon |
| a lepkék. Örök törvények szerint. |
|
Öregek
| Apám vért köp és mosolyog, |
| Anyám akár az őszi alkonyok. |
|
| két hulló vadrózsaszirom. |
| üldögélnek, mint egy csillagon. |
|
|
Isten tehénkéje
| Megellett az Isten tehénkéje, |
| papnak szült most fiút a cselédje. |
| Káromkodnak három szűz legények, |
| fölnéznek a hegyes jegenyékre. |
|
| Márika szoptat, fiacskája döfköd, a pofácska |
| horpad, dagad, ahogy a tej bugyog. |
| Jézus lovon lekocog az égből, |
| a csillagok lucskos pata-nyomok. |
|
| Kényes csillag fényeskedik bután, |
| messziről jöttek a három királyok, |
| nevetgélnek, s fejük búbján |
| csillog-villog aranykoronájuk. |
|
| Istállószagot hozott a János, |
| Miska túrócskát, kicsike lisztet, |
| az öreg Ábel pipára gyújt, |
| s kék füstkarikákat pöfögtet. |
|
|
Ibolyaszemű
| megüzentem, hogy hazamegyek, |
| rendbehozom a kerítést is, |
| Mondják, anyám kalácsot sütött, |
| összeszitált egy kicsike lisztet, |
| zsák aljából, fiók fenekéből, |
| lisztes kötényét leporolta. |
| Az asztalra mosott terítőt tett, |
| bögrébe meleg kecsketejet, |
| fehér ingem fényesre vasaltan, |
| Apám leveles dohányt vágott, |
| kórót, faháncsot kosárba szedett, |
| befűtött, hogy ne dideregjek: |
| hidegtől nem véd fehér papiros. |
| Már kora reggel a kapuba álltak, |
| toporogtak és köhögettek, |
| az eget nézték, az utca végét, |
| a csordás gyerekre ránevettek, |
| csokorba szedtek dermedt őszirózsát. |
| S hogy nem jöttem, dérütötten álltak, |
| sóhajuk hullott csak zizegve, |
| fejükre sűrű zuzmót hintett |
|
Rozika
| Mikor hazamentem, kukoricát fosztottak éppen, |
| leültem én is fosztogatni, pirosodtak a kukoricák, |
| este volt, a tyúkok elaludtak a kerítésen, |
| macskánk ölembe ült, kezemet nyalogatta. |
| Vacsorára főtt krumplit ettem, sót és kenyeret, |
| megkérdeztem: nagymama hogy van, haja fehérül-e szépen? |
| Azt mondták, nemsokára dér lesz, dunyhaciha |
| kellene, meleg takaró, s havazáskor feltétlen hazajöjjek. |
| Eres kis lábait áztatta anyám, tyúkszemesek és dagadoznak. |
| Mama, mondtam, megmosnám a lábad, |
| s fölnéztem rá könnyes szemekkel. |
| Öreg harmonikámat is előkotortam, kicsit nyekergettem, |
| aztán Rozika jött, a szomszédba hívott csicseregve. |
| Én dalolni kezdtem, őszirózsát téptem a hajába, |
| mert hajnalig beszélgettünk az eperfa alatt. |
|
Csikóellés
| Májusi rózsák nyíltak éppen, |
| bodza bomlott és orgonák, |
| mikor a ló elleni készült. |
| Sokszor pihent, döcögve járt. |
|
| Pöttöm legényke jártatta lassan |
| az ég kék vállán ült a hold. |
|
| Az istállóban, puha almon, |
| tajték verte ki, remegett, |
| szuszogtak, fújtak, fekve nézték |
|
| Amikor a kazlak is aludtak, |
| s a göncöl rúdja délnek állt, |
| a ló megellett. Sokáig nyalta |
|
| Anyja mellett aludt a jövevény, |
| dunnából kiszakadt pehely. |
| Sose terűlt a szalma szebben, |
| nem aludt így a hó, a tej. |
|
| Piros kalappal jött a hajnal, |
| intett és aztán elfutott. |
| A csikó fölállt, csomós kis lába |
| reszketett, akár a habok. |
|
| S hogy az ablakon bedugta kék orrát |
| a reggel, s rájukszagolt, |
| anyja hasát döfködte vidáman, |
| hamvas pofával megszopott. |
|
| Lombok susogtak össze-vissza, |
| tyúkok kotortak, boldogok, |
| irígységükben elhervadtak |
| az arany-szirmú csillagok. |
|
|
A hajnal fagyos rózsái nyílnak
| A hajnal fagyos rózsái nyílnak, |
| lehullt a bádog hold az égről, |
|
a kakas taréja lila láng, |
| vonat sípol a messzeségből. |
|
| A lovak farára dér csapódik, |
|
kóró, bogáncs lehajtja fejét, |
| meghalni készül, s megremeg. |
|
| Zörögve hullnak le a lombok, |
| szállnak a szélben a levelek. |
|
Szerelmünk lombjait fosztogatják |
|
| Akár a fák, égbenyúló karral |
| állunk majd, s hogy ez ne fájjon, |
|
a jeges szépség, meg a tél |
| fehér gyapjat növeszt a tájon. |
|
| A villanydróton fecskecsorda. |
| Most hirtelen magasba röppen. |
|
Cineg a drót, mi lesz veled? A fecskék |
| örvénylenek a kék ködökben. |
|
|
Aranyborjú
| Szakállas Mózes, mikor negyven |
| nap után Sión hegyéről lejött, |
| két kőtáblával a hóna alatt, |
| s a bujaságon megütközött, |
|
| mert amíg ő éhesen véste ott a sziklát, |
| verejtéke, mint babszem gyöngyözött, |
| tülekedve, meztelen imádták |
| a felvirágzott homlokú dögöt, |
|
| vad haragjában a csőcseléket |
| a táblával csatázva verte szét, |
| letörte a kis bika heréit, bár Áron |
| fölfújódott, mint a szappanbuborék, |
|
| szétzúzta az öntött aranyborjút, |
| megátkozta a büszke főpapot! |
| Halljátok, e hegyen voltam én is, |
| megtisztúltam, és most itt vagyok. |
|
| A parancsokat kőtáblára írtam, |
| összetöröm a múlt bálványait. |
| Építő világot hirdessen a dal, |
| mire a munka és népem tanít! |
|
|
Névtelen ének
| Apjukat még sohase látták |
| A konyhában ültek összebújva |
| Robbant rezegtek az ablakok |
| Apjukat még sohase látták |
|
| Tizennégy éves volt a kislány |
| Öccse dundi szőke kis bolond |
| Fürödni készült a virágot |
| Meglocsolják majd a harmatok |
| Tizennégyéves volt a kislány |
|
| A fazékban sírt sírt a víz |
| A gőz a födőt már feszegette |
| Az ajtó bedobbant hol van apád |
| Rémülten néztek a gyilkos szemekre |
| A fazékban sírt sírt a víz |
|
| Apámat én még sose láttam |
| No gyere csibém lefektették |
| Anyja még most se jött haza |
| Apámat én még sose láttam |
|
| Meredt szemében tükröződtek |
| Fényes puskák esti fények |
| Zokogott gyűrték meggyalázták |
| Részeg zöld-arcú legények |
| Meredt szemében tükröződtek |
|
| Az egyik ordított ne bőgj gyerek |
| Ne bőgj mert a vízbe fojtlak |
| A sikoltó kölyköt a fazékba nyomta |
| A locska csöppek sustorogtak |
| Az egyik ordított ne bőgj gyerek |
|
| A szőke fürtök fönt lebegtek |
| Sírt a víz az ég hallgatott |
| Csöpp orrlikán sötét véres hab |
| Buggyant ki már nem sikított |
| A szőke fürtök fönt lebegtek |
|
| A fortyogó nagy cínfazékban |
| Ki látta mint a répa úszott |
| Ki látta hogy kis tüdejéből |
| Szálltak a véres bugyborékok |
| A fortyogó nagy cínfazékban |
|
| Nyíltak az őszi margaréták |
| A lányt a dunapartra vitték |
| Hörgő vonagló halmok között |
| Röhögve a lépcsőre lökték |
| Nyíltak az őszi margaréták |
|
| Öreg pléh-Krisztus nézte őket |
| Mind az öt sebe kivirágzott |
| Mind az öt sebe könnyet ejtett |
| Körül a föld vérben ázott |
| Öreg pléh-Krisztus nézte őket |
|
| Mikor leszállt az esti harmat |
| Élve-holtan még ott hevertek |
| Nyöszörgött a melle vérzett |
| Legyek csordában zümmögettek |
| Mikor leszállt az esti harmat |
|
| Aztán mi volt már nem is tudom |
| Csak egyszer sírt fel a néma éj |
| Anyám szívemben még egy szív dobog |
| Anyám dagadok mint a kenyér |
| Aztán mi volt már nem is tudom |
|
| Mondják egy deportált-vagónban |
| Szülte meg kínnal gyerekét |
| Mellette mész vödörből klozet |
| Görcsben egy hulla fogta a kezét |
| Mondják egy deportált-vagónban |
|
| Akkor már tél volt nagy hideg |
| Szappanos víz és húgy habja megfagyott |
| A csupasz lábak ostyásra fagytak |
| Akkor már tél volt nagy hideg |
|
| Az ablakon drótrács-bokron át |
| Szőrös arcok tág éhes szemek |
| Bámultak míg ő szoptatott |
| Az ablakon drótrács-bokron át |
|
| Kutyák csaholtak föl a holdra |
| Gránát pukkant bomba zuhant |
| A békét várta aki menekült |
| Elevenre is hullott már a hant |
| Kutyák csaholtak föl a holdra |
|
| Már béke van a házak pipálnak |
| A földben érik az új kenyér |
| A gyárkémények füstös ujja |
| Már béke van a házak pipálnak |
|
| Tavaszi szellő bontja selymét |
| Milliók mennek egy ütemre |
| Mintha a vas mind lábrakelne |
| Tavaszi szellő bontja selymét |
|
| Sokat szenvedtem sírtam én is |
| Mégis őt néztem hátha látom |
| Túl van-e vagy innen halálon |
| Sokat szenvedtem sírtam én is |
|
| A májusi menetben ott ment ő is |
| A májusi menetben a zászlót vitte |
| Viaskodott a szél a lobogóval |
| Megfeszült szép erős teste |
| A májusi menetben ott ment ő is |
|
| Milliókkal együtt a fényben |
| Szabadok vagyunk proletárok |
| Milliókkal együtt a fényben |
|
|
Te ekével, te kalapáccsal, tollal
| Te ekével, te kalapáccsal, tollal, |
| a rózsa, amely a kórházak |
| te ekével, te kalapáccsal, tollal, |
| a gőzfűrész ferde fém-fogával, |
| a felhő azzal, hogy esőt ad a földnek, |
| a föld azzal, hogy kenyeret terem, |
| ki ekével, ki kalapáccsal, tollal, |
| a rózsa, amely a kórházak |
| kinek karja van, a két kezével, |
| kinek karja nincs, a mosolyával, |
| kinek fényes a lelke, szép szavával, |
| akire hallgatnak a vizek, |
| szelidítse meg a vizeket, |
| az erős gyúrja meg a fémet, |
| adjon lelket a lelkes anyagnak, |
| ki ekével, ki kalapáccsal, tollal, |
| építse, építse, építse ezt a hazát! |
|
Görögök
| Kisfiát a szívére szorítja, |
| fut az asszony, nem tudja hova. |
|
| Motor bőg a fémszínű magasban, |
| bomba hull és jól tudja, hova. |
|
| Füst-lombok és láng-rózsák az égen, |
| bekormozott lábos ott a nap, |
|
| kövekből és apró háztetőkből |
| fölcsaptak most a szökőkutak. |
|
| Rakáson, mint elhullott legyek, |
| kezek, törzsek, ágakon belek, |
|
| habzó pofájú autók, tüzet |
| okádó házak és gépfegyverek. |
|
| Harmatos virágok, rügyező sebek |
| nyiladoznak itt szanaszéjjel, |
|
| piros zászlók lengenek: a felhők, |
| lobognak a sziklák fölött vérrel. |
|
| Hellasz földjén készűl a szabadság, |
| gyerekhadnagy fekszik a búzában, |
|
| oldalához öleli a puskát. |
| Halántékán halványkék virág van. |
|
|
Kis dal
| Lányok fürödnek a folyóban, |
| két gyönge domb trikójuk alatt. |
| De a szemük az csodaszép! |
| Ülnek a vízben, énekelnek. |
|
| Ezek a lányok gyárba járnak, |
| s megszépülnek vasárnapra, |
| fürdés után a fűre feküsznek, |
| kiteregetik hajukat a napra, |
| s jövendő gyermekeikről álmodoznak. |
|
|
Ének hazámról
| Meleg, sós könnye hiába hullott |
| azoknak, kik bűneid zokogták, |
| kinek kezéből kitépted a tollat, |
|
| testedet naponta eladták, |
| s te osztoztál velük a vigalomban, |
|
| Idegen érdekek hirdették fennen, |
| hogy ím, itt a szabadság. |
| Germán lobogók keresztje alatt |
|
| Szabad volt megdögleni éhen, |
| siratni összezúzott bordát, |
| s mikor a csürhe szívedbe tiport, |
|
| Szuronyok hegyén fönnakadni küldted |
| a katonákat, s mint a csordát, |
| a védteleneket a halál karámaiba |
|
| De ím, a fehérlő csontok mezejére, |
| elsöpörve a sötétség-hordát, |
| keletről jött, miként a nap, |
| szabadságod Magyarország! |
|
| Szívünk nehéz volt, mint a vasharang, |
| most zeng, dalolja sorsát! |
| Szabad vagy hazám, újra épülő, |
|
| Hazám, lobogj, miként a csillagok, |
| mikor szikra-kelyhüket kibontják. |
| Lobogj és égess konok tüzeddel, |
|
|
Katonák
| Csákójukon rózsával mentek |
| meghalni mind a vitéz katonák. |
| A számított halál kaszája suhant, |
| s lehulltak rendre, mint a búzák. |
|
| Búcsúzáskor püfögtek dobok, |
| rikoltoztak rézkelyhű trombiták, |
| asszonykák zsebkendőt lobogtattak, |
| mert meghalni mentek a katonák. |
|
| Én tudom, csapzott szívekkel |
| dőzsölt akkor a lakkcsizmás világ, |
| virúlt a csőd, bánat és nyomor, |
| s meghaltak mind a katonák. |
|
| Ott alvadt rózsa volt a szív, |
| a csatatér szétfröccsent málnaág, |
| madár dalolni vastövisre ült, |
| hol szótlan hevertek a katonák. |
|
| A gőgös rend letiporva kushad, |
| s megvédeni ezt az új hazát, |
| föltűzött szuronnyal menetelnek |
| a halál ellen mind a katonák. |
|
| Hej, más most a sorsuk, mosolyognak |
| a rózsás arcú fiatal bakák. |
| Puskájuk csövén játszik a napfény. |
| Fényesedik az igazi világ! |
|
|
Tíz hold föld
| Tíz hold földet kapott a földosztásnál |
| Madár bácsi, az öreg cseléd. |
| A szerelemgyerek, béresek fattya |
| deresedő fejjel csak most született. |
|
| Első vetését nézi, megáll, lehajol, |
| a búzák szállnak a szőke szélben, |
| mosolyától derül még az ég is, |
| a felhők cipóként dagadoznak. |
|
| Kis tehene, ekéje, kocsija van, |
| egy kisleánya, aki vakon született, |
| s mint szarvacskáival a csiga, tapogat, |
| s álmos rózsákat szagolgat a kertben. |
|
| Költők, Madár bácsiról énekeljetek, |
| s csodaszép dalt fakaszt citerátok! |
| Bár helyettetek, mint anya nagyfiát |
| dícsérhetné őt a szövetkezet. |
|
|
Dal a traktorról
| Hulljatok térdre jámbor lovacskák, |
| a szövetkezet új traktort kapott. |
| Egy zöldrefestett, 30 lóerős, |
|
| Vasárnap még körülállták, mosolygó |
| szemmel nézték az öregek, |
| simogatták, vas-nyergébe ültek, |
| forgatták a kormánykereket. |
|
| Hétfőn már szántott is vidáman, |
| egyszerre négy ekét húzott, |
| fényes orrából párolgott a víz, |
|
| Hulljatok térdre jámbor lovacskák, |
| csillagos fejű kis lovak. |
| Tüzes vascsikó a traktor. |
| Benzint eszik, meg olajat. |
|
| Szántunk most a hamvas földön, |
| fölöttünk pacsirta énekel, |
| felhők futnak a kék szélben, |
| s a szívünk vidáman énekel. |
|
| Dél van, pihenünk a traktor meg én, |
| homlokomra kék virág hajol. |
| Egy foltos kis tehén jön a rétről, |
| megáll mellettem, s megszagol. |
|
|
Örömének
| Bözsike szőke fiatalasszony, fonalkészítő a gyárban, |
| sokszor pihen és sokszor mosolyog mostanában. |
|
| Reggel vonatra ül és vonattal megy haza este, |
| lassan bizony a szíve alatt a ruhába dagad már a teste. |
|
| Reggel vonatra ül, nézi a töltésen pirosan lecsorgó virágokat, |
| a lökdösődve hömpölygő tehéncsordát a zengő vashíd alatt. |
|
| Este vonatra ül, s amit vágyott, ti szöszke gyöngyök, |
| az ég lágy szövetébe tűzve hogyan tündököltök! |
|
| A szomszéd fülkében szájharmonikáznak a szövőlegények, |
| a szerelemről szól, s a buksi holdról az az ének. |
|
| Itt az idő már, itt az idő már, hümmögnek a vének, |
| itt az idő már, énekelnek a lágy szövőlegények. |
|
| A sínek zúgnak, sikoltoznak, a sínek énekelnek, |
| hogy szülessen meg, szülessen meg már az a gyermek! |
|
|
Gyerekkor
| Éhes vagyok, éhes vagyok én is, |
| Mama ránknézett szomorú szemével, |
| tüzelő, ruha, télire cipő. |
| Kikutatta még a szekrény alját, |
| az asztal telve lesz mindenféle jóval, |
| no, menjetek drága kölykök. |
| a szomszédban kanál csörömpölt, |
| a kocsmában itták a fröccsöt, |
| fehér boglyákat sodort a szél. |
| Játszani kedve kinek van, |
| s ki ne játszana, ha gyomra tele van? |
| Tépett, marcangolt, megcibált az éhség, |
| gallyacska csontom, nyakig-nőtt hajam |
| Öcsém kis kezét kezembe vettem |
| mondom, most világgá megyünk. |
| a perzselő országút porát, |
| meztelen kis lábunk csillagnyomait |
| homokkal futotta be a szél. |
| Tenyérnyi nagy virágok között |
| kóboroltunk sírva, éhesen, |
| vállunkig ért a virágtenger, |
| hullámzott lágyan, édesen. |
| Széttárt kelyhével néha egy virág |
| s könnytől, himportól maszatosan |
| szemünkben gomolygó szürke ködök, |
| s tányérnyi sárga virágok |
| hajladoztak a fejünk fölött. |
| Valahol messze, vagy talán közel, |
| Mi rémített meg pihegő kis szívem? |
| kicsire, mint a búzaszem. |
| Egy kecske volt, szakállas, öreg, |
| Virágok között talált fekhelyet. |
| Egy kecske, suttogtam remegve, |
| egy kecske, felelte öcsém. |
| Szopjuk meg, volt a visszhang, |
| de te kezdd, én nem merem. |
| fehér boglyákat sodort a szél. |
| hát itt a zsíros, édes kenyér! |
| Lágy hasára szinte odatapadtunk, |
| s szívtuk a drága eledelt, |
| a telt, habzó csöcsöket szoptuk, |
| boldogabb nálunk ki lehetett? |
| habzsoltuk, faltuk, mint bort a részegesek, |
| fuldokolva ittuk a fröcskölő, |
| S mikor már orrlikunk is habzott, |
| szánkon kibuggyant a tej, |
| vánkosnál puhább vánkoson aludtunk, |
| a tőgyet ölelve aludtunk boldogan. |
| szívünkre lép egy percre, s elsuhan. |
| pihenni megállt két hegy között. |
| S tányérnyi sárga virágok |
| hajladoztak a szívünk fölött. |
|
Két öreg
| Bodrokban száll a kék füst, |
| hallgatag úsznak a felhők, |
|
| papa már alszik a széken, |
|
| Eliszkolt innen az ínség, |
|
|
Te gyermekasszony
| Te gyermekasszony, ha hazajössz este |
| fénnyel telik meg a szoba körben, |
| mintha csillag suhanna leülni a székre, |
| csupa fény az asztal vacsora közben. |
|
| Ha lefutsz a lépcsőn, zsákkal a fáshoz, |
| mert sötét van már, nem lehet holnap, |
| a lépcsőházban a vasvirágok |
| derengenek és föllobognak. |
|
| Az edényeket, ha rakosgatod, |
| azok tűnődve fölragyognak, |
| amikor este megveted az ágyat |
| a párnák fényesen dagadoznak. |
|
| Micsoda lélek lobog tebenned, |
| micsoda szerelem, az áldott? |
| Vettem neked, mert szeretlek nagyon, |
| nézd, egy csokor szenvedést, virágot. |
|
|
Rogyásig vagyok
| Rogyásig vagyok szerelemmel, |
| ez a nagy bőség egész betemet. |
|
| Rogyásig vagyok ragyogással, |
| alig bírom már gyémánt tüzemet. |
|
| Hajnali réten megyünk, kéz a kézbe, |
| lobog a hajad, pedig szél se jár, |
|
| rogyásig hulljon rád a harmat, |
| te boldog asszony, te csupa nyár. |
|
| Jaj, milyen nehéz cipelni bennem, |
| ahogyan ver, ver a szívem. |
|
| Mint a harang kongat: szeretlek! |
| Ging-gang, kongat szüntelen. |
|
|
Részegen
| Augusztusban, mikor születtem, |
|
| Mint zsákból a búzát, az ég |
| Ahogy hullt, csengve, zúgva |
|
| A küszöb, az ablak, a kerítés |
| mind csillaggal lett tele, |
| az ágakra szállt a kéklő égi fák |
|
| Éjfélig mosott anyám, s mikor |
| a teknő mellől jajongni ágyba húllt, |
| e ragyogásban szült meg engem, |
|
| Így születtem, tudjátok-e? |
| S aludtam emlői barna csillagán |
|
|
Ballada a tizenkét rózsaszálról
| Zörögtek. Mint alvadt érc állt megmeredve. |
| Aranyhold úszott a habzó kék vizekben. |
|
| Az asszony sikoltva omlott ki az ágyból. |
| Csendőrtoll libbent. „A gyerekre vigyázol!” |
|
| Aranyhold úszott a habzó kék vizekben. |
| Csokorba kötve álltak tizenketten. |
|
| „Barmok!” Puskatus zuhant a koponyákra. |
| Az egyik elesett. Fölcibálták. „Nem éltünk hiába!” |
|
| Elindultak, szuronykerítés hasított a holdba, |
| tizenkét szál rózsák, vért harmatozva. |
|
| „Holnap a gyalú hiába vár, az asszony keze gyönge, |
| görcsös a fa, sikong könyörögve.” |
|
| „Elvtársak, a kínok kit gyötörnek?” |
| S már zúgott is: „Föl, föl: ti rabjai a földnek!” |
|
| Tizenkét szál rózsák rogytak le hörögve, |
| fény esett akkor, láng a fagyos rögre. |
|
| A gödörből Bencsik még fölkiáltott: |
| „Harcoljatok! A végsőkig, proletárok!” |
|
| Fogni a fegyvert, gyalút, kalapácsot, |
| mint a vasak állunk, proletárok! |
|
|
Minden virágok nélkül
| Minden virágok és hatalmas szavak nélkül |
| mondom, hogy szeretlek, te fáradt kicsi asszony, |
| nézem, ahogy nehéz napi munkád után |
| fekszel az ágyban, s pillád már készül lecsukódni. |
| Kemény idő, s kemény munka szerelmét |
| adta jutalmúl nekünk ez a század, |
| hogy már fényben szülessen meg eljövendő gyermekünk. |
| Szeretlek, s lásd, nélküled immár olyan vagyok, |
| mint fegyverük nélkül a kemény katonák! |
| Mert harcosok vagyunk minden dolgozók itt, |
| akikre a jövendő nagy korok feküsznek. |
|
| Hát aludj most, s reggelre vidáman ébredj te fáradt, |
| kicsi asszony, folytatni a szerelmet, a harcot tovább. |
|
| Mert van, aki szépségünk eltiporná gazúl! |
| De azok számára nincsen kegyelem! |
|
|
Ének az esőhöz
| csöppekre osztod szét magad, |
| testvéreid, zúgnak a fák is. |
| öntsd szét éltető nedveidet, |
| fészkelő kotlós krumplibokorra. |
|
| Ó eső, te ezüsthajú asszony, |
| itasd meg a csecsemő földet |
| csordultig telt emlőid tejével. |
|
| Ó hullj, ó zuhogj nehezen csapódva, |
| te omlóhajú, könnyes szerelemben. |
| Kicsattanó, tömött bimbóidra várnak |
| a göröngyök, mint a tátottszáj-babák. |
|
| Eső, eső, hullj, zuhogj csak, |
| legyen kenyere, termése bőven |
| ennek a szabad, harcos, építő hazának! |
|
|
Szárnyas csikó
| Szárnyas csikóm, Pegazusom tegnap |
| piros orrlikai fújtak, remegtek, gyémánt |
|
| Hátára kaptam, s szinte szédített |
| mint csillag röpültünk a kék űrön át, |
|
| Nyakához símultam, le ne hulljak, |
| S ahogy lenéztem, szívem ragyogni kezdett, |
|
| Mint anya gondos kezétől a gyermek, |
| gyapjas fej sem sűrűbb a hajtól, mint itt |
|
| Folyók kék pántlikái fölött csillogtak |
| s mint háló fogták össze a tájat |
|
| Csikóm leszállt, alig bírta szusszal |
| Miféle bolygóra kerültél költő, |
|
| E sok, egyformán fénylő sárgolyó közt |
| Mi vagy te, lélegző göröngy, esendő földi szív, |
| hogy ily sok csoda fogad? |
|
| Körűlnéztem, az utcák villanyfényben úsztak, |
| traktorok jöttek dübörögve, |
|
| A házak előtt fény-árnyban játszó |
| s ott láttam meg a húszezredik |
|
| Egy házba kopogtam. Az asszony dalolva |
| s a szekrényen megláttam Marxnak, Leninnek |
|
| A gyermek rámnézett, de soha még ennél |
| megláttam szétnyíló mosolyában |
|
| Leültem, s akkor vettem észre, |
| Feküdj le Ferkó, szólt rám feleségem, |
|
| S mint a nap, elöntött az öröm, hogy ez |
| az első ötéves terv után! |
|
|
Egy költőhöz
| Barátom voltál, egy ágyban aludtunk, |
| kiabálsz, hogy mindez nem haszon. |
| Ködből varrtál ruhát magadnak, |
| szétfoszlott, most itt állsz csupaszon. |
|
| Panaszkodsz, hogy földi dolgok vernek, |
| szeretnél a világ szemébe köpni. |
| Boldogtalan vagy? Nem én akartam |
| jégvirágot koszorúba kötni! |
|
| Mi bajod hát? Egy a fontos: népünk |
| jövője, gondja, boldogulása! |
| Pegazusa roggyon össze annak, |
| kit nem érdekel épülő hazája. |
|
| Vaksi kis gebéd ágaskodik, horkan, |
| fölrepülne, de tört már a szárnya, |
| gőzfelhőt fúj két rózsaszín orrlikából. |
| Elsöpri egy csillag ragyogása. |
|
|
|