EgyetértésA naplót a jövő naptári évtől kezdve én vezetem. Így döntött a kollektíva, s én bizakodva vállaltam. Indoklás: a tavalyi naplóban kiértékeléskor a bizottság sok helyesírási hibát talált, s az idén sem volt a javulás szembeszökő. Például így írta Szabolcsiné: „Minősítési munkája – dolgozóink szabája.” Sehogy se akarta megérteni, mi a különbség a két ja-ja között. Még rímel is! Munkája – szabája. Pedig elvégezte a nyolc osztályt, estin, verelytékesen. Helyesbítek: verejtékesen. Nálam ilyesminek nem szabadna lennie, mivel szakközépem van. Egyedül nekem van szakközépem a brigádban, ahol is hat nő, két férfi alkot egységet. Tulajdonképpen ebbe az én drága kicsi saját naplómba eddig is mindent beleírtam: rövidítve, a lényeget bemásolom majd a hivatalosba. És csak a közérdekűt, persze. Nem olyan nagy pluszmunka, amellett a rendes bejegyzés, ötletes rajzok megannyi jó pont a versenyben. Az általános iskolában is az én élővilágfüzetem volt a legszebb, mindig ragasztottam a bal oldali szöveg mellé a jobb oldalra valami szemléltető példát. Őszi falevél, vasalva. Lakkozott madártoll. Préselt ízeltlábú. Csontszerkezet, fényesnyomásban. Anyukáim is vezetett naplót, lánykorában. De ő csak a szerelmeit írogatta bele. A gondolatait meg az egyéb történéseket kihagyta. Talán mert akkoriban nem is voltak igazi történések, ámbár anyuka azt mondja, még a naplónak se mert azokban az években vallani, félt, megtalálja a diákszervezet, és még belemagyaráznak valami politikát. Hát ez ma már nincs. Boldog békeidő! Foglaljuk össze nagyjából. Úgy is mint stílusgyakorlat. Én idestova másfél esztendeje dolgozom a szakmában. Keksz- és Ostyaüzem 3. sz. telepe, sütőrészleg. Rázogatom a tepsit, mielőtt átmegy a kemencesoron, nehogy a tészta leragadjon. Nagyon unalmas, de technikailag könnyű. Csak beakasztom a kis kampósvasat, rántok rajta egyet-kettőt, aztán tovább… Szabolcsiné azbesztkesztyűvel kapkodja a szalagról a forró tepsit, ahogy a kemence kiköpi. Ütemesen kapkodja, át a másik szalagra, kissé ferdén és magasabbra helyezve, hogy a ráfútt levegőben száradjon. Ha elmélázik vagy kifújja az orrát, egymást lökik a tepsik, összeszaladnak, kész a baj, a selejt, sőt… egy rossz mozdulat, s az alkaron ott az égés. Szabolcsiné már föl se szisszen, olyan a bőre, mintha elvakarta volna a gyermekkori bárányhimlőjét. Ehhez képest a potyogó keksz válogatása, a kiszerelés már élvezet. Egy papundeklidobozba a törött, bélelt, nagy fémládákba a különböző formák, óvatosan, rétegesen, de igen-igen gyorsan… Hevesnéé a törött, Juci és Manyi szortírozza a szögletest és gömbölyűt. Addig a legvacakabb, amíg nincs a fémláda legalább félig. Bele kell hajolgatni. A huszonöt kilós dobozokat Deske rakja targoncára, viszi a csomagolóba. Deske segédmunkás, ő az egyik férfitagunk. A másik, s ez ránk nézve hízelgő, tulajdonképpen a sütőműszak vezetője, Apafi kartárs. Vicces ember. Azt mondta, azért csatlakozott éppen hozzánk, hogy a férfinem tekintélyét erősítse a brigádban. Nehogy valaki részrehajlónak ítélje, minket hajszol a legjobban. Amolyan tiszteletbeli tagság ez, tudja mindenki. És majdnem elfelejtettem: velem szemben Hercegovics néni a nyolcadik. Ő is rázogat. Vigyázni kell, nehogy ugyanabba a tepsibe akasszuk a kampót jobbról-balról, vagy véletlenül kétszer rázzuk meg ugyanazt. Hercegovics néni folyton beszél, de nem hozzám, hanem a kekszekhez. – Gyertek, gyertek, lelkecskéim, tánci-tánci… Őrült idegesítő. Mindenki öregebb nálam, csak Deske körülbelül huszonkettő. De hát, mint említettem, Deske segédmunkás, irtó primitív, mint társalgópartner szóba se jöhet. Juci és Manyi családos, csak az ember meg a gyerekek, ez az egyetlen témájuk. Hevesné elvált asszony, meglett harmincas, azt hangoztatja, a világ minden kincséért se menne újra férjhez, de ha Apafi elrohan előtte, ábrándos pofát vág, s úgy dobálja a törött kekszet a dobozba, mintha ki akarná számolni akáclevélen, szeret – nem szeret… Szóval mi vagyunk mi. Muszáj átgondolnom, ha az én feladatom ezentúl a rögzítés. Az ezüst fokozat tartása és az arany megcélzása, távlatosan. Talán elfelejtettem, Szabolcsiné a brigádvezető. Rendes asszony, csak folyton szakad róla a víz. És az egészségügyi tornát mindig ellazsálja. Én megértem, de a felsőbbség részéről már részesült figyelmeztetésben. Január 1-jétől elkezdem. Hercegovics néni hímzi az új borítót a naplóra, a karácsonyi hármas ünnep alatt. Hercegovics néninek nincs senkije, bejáró Pécelről. Rövid vita után úgy döntöttünk, a hímzés jellege maradjon magyaros, ha nem is kötődik bizonyos tájegységhez. Tulipán, margaréta, zöld indázat. Középen hagyunk helyet a névnek, mert egyelőre csak 6. sz. Sütőbrigád vagyunk, hiába csúfolódik Apafi kartárs, vegyük fel a Makrancos Kata nevet. Ez a mániája, hogy szeretünk ellenkedni, folyton jár a szánk, pedig a negyedét se hallja… Például ilyesmiknek nem lesz a naplóban helye. Ámbár törekszem, hogy tükrözze életünket. (Karcsi azt mondja, a vőlegény jogán, hogy nekem egy morzsa is elég, s már azt hiszem, vagyok valaki. Karcsi egyéniség. Meg akarja valósítani önmagát, csak még konkrétan nem döntött, hol. Karcsi rendesen érettségizett, nem egyszerű szakközépben. Karcsira föl lehet nézni, teli van ideállal.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Azért nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz körülmények között köszönt ránk az új esztendő. Karcsi kultúrmissziót vállalt vidéken szerződéssel, azt mondja, ez csak ugródeszka, de addig is, Karcsi gyakorlatilag nincsen. Ez csak magánföljegyzés. De Apafi új normát hozott, neki is úgy adták, szükségszerű gazdasági intézkedések, a termelékenység emelése címén. Több tepsi, ugyanannyi pénz. Apafi kiselőadást tartott a jobban differenciált munkáról. Például, hogy Deske munkája, a huszonöt kilók föl-le pakolása nehéz testi munka. Ezért kap ezentúl külön pótlékot. Hevesné kezdte: nem ért ezzel egyet. Deske aránylag kevésszer emel huszonöt kilót naponta, közben ide-oda tologatja a targoncát, liftezik. Szabolcsiné percenként emel négy kilót, tűzforrón, tessék összeadni, mi a végeredmény, melyik a nehezebb munka…?! És a szalagmozdulatok mechanizmusa? A pszichikai károsodás?! Apafin látszott, hogy hajlik ezt felfogni, de dühös is. Mindig akkor dühös, ha szíve szerint igazat adna, de nem teheti. Nincs ez még precízen kidolgozva, mondta, a munka nehézségi fokának ilyen bonyolult mérése, ez most még csak az első lépcső, Szabolcsiné bére így is a legmagasabb. Különben is, pszichikai károsodás, honnan vesz Hevesné ilyen kifejezéseket?! Hevesné azt felelte, a lakóhelyéhez közel eső művelődési házban hallotta, a magányosok klubjának Szamovár teadélutánján, amit egybekötöttek ismeretterjesztő előadással. Manyi erre megjegyezte, jó annak, akinek holmi teadélutánokra is marad ideje, próbálna meg ő a három fiú mellől, a szerelmetes férje mellől vacsorafőzés helyett elszökdösni… Juci megvédte Hevesnét, Jucinak csak két gyereke van, és az ura hol otthon, hol az anyjánál. (Juci szerint bár maradna az édes jó anyjánál végleg!) Szóval Juci azt mondta Manyinak, ne irigyelje Hevesnét, inkább, ha már olyan nagy gondja van a családra, főzzön már egy kis krumplit is rizs helyett… (tudniillik Manyi kikottyantotta, decemberben húsz kiló rizst vásárolt, s most csak úgy érzi, hogy spórol, ha folyamatosan azt eszik…). Szabolcsiné sóhajtott, ezek vagytok ti, megint a hülyeség. Hercegovics néni humorra vette: ezután nem becézi a kekszet, bosszút áll, jól beolvas minden egyes darabnak. Én inkább nem szóltam, pedig világos, hogy a képzettséget is figyelembe kell venni. Ha tisztázódik az életünk Karcsival, leteszem a technikusi különvizsgát, és pá-pá, szalag… Deske utál minket, vádaskodik, hogy lenézzük. A végén sok lúd disznót győz – kiáltotta oda Apafinak, szemtelenül kacsintott. Hát majdnem megvertük. Apafi kijelentette, ha csak ennyi itt a becsület, kilép a brigádból. Mintha ő lenne az oka, ő, aki maximálisan képvisel minden képviselhető érdeket!! Valahogy lehiggadtunk. Szabolcsiné nyugtat minket, minden csoda háromnapos. Aztán előbb-utóbb visszazökken minden a régibe. Anyukám véleménye szerint az is nagy dolog, hogy kinyithatjuk a szánkat. Ők még ki se nyithatták az ötvenes években. Hercegovics néni a harmincas évekről mondja ugyanezt. Mindenesetre fölfektetjük a brigádnaplót. Szeretném aránylag őszintén. A napló a legőszintébb forma. Ezt tanították az iskolában. Nagyon fontos a nyelvezet!
Január
(Piros keretben az Újévi Köszöntő, újságból ollózva.)
„A fentiek szellemében, az újrakezdés pezsdítő lendületével kezdi brigádunk az új esztendőt. Fokozottabb gondot fordítunk kulturális vállalásaink teljesítésére, s Heves Sándorné kartársnőt továbbra is támogatjuk továbbtanulási terveiben (esti gimnázium). Megvitattuk általános gazdasági helyzetünket, ezen belül is üzemünkre, valamint egységünkre lebontva. A termelés és bérezés vonatkozásában brigádunk tagjai élénk vitát folytattak, melyet Apafi kartárs foglalt össze. Igyekszünk az új követelményeknek is megfelelni, bár ezeknek hatásosságát csak a gyakorlat igazolhatja.” (Az évi tervszámok kalligrafikus rajza.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Pokolian mulatságos, hogy amióta többet kéne naponta produkálnunk, egyre gyakrabban fordul elő: nem jön a tepsi a tésztával. Állítólag a keverőgép nem bírja a fordulatszámot. Pokolian mulatságos lenne, ha nem álláspénzt fizetnének. Apafi szökik előlünk, megjegyzem, a többi brigád is üldözi. Már szerelik, motyogja Apafi, már szerelik… A technológiai folyamaton, a gépek korszerűsítésén kellett volna kezdeni, mondta Hevesné. Apafi nyíltan szembefordult vele, ezt is a magányosok klubja diktálja? Nem, felelte Hevesné, hanem a józan paraszti esze. Úgy látszik, már nem szerelmes Apafiba. Én se leszek soká Karcsiba, egy hónapja nem láttam. Tanulmányrészleteket küldözget a falusi értelmiség viselkedési formáiról, de még azt se biggyeszti oda: milliószor csókollak. És van egy gyászunk is. Meghalt Juci ura. Szerencsére az anyjánál halt meg, favágás közben, hirtelen agyembólia. Ilyenkor kitetszik azért a szeretet, gyűjtünk meg minden. Az élővirágkoszorú februárban iszonyú drága, de ezen nem szabad kicsinyeskedni, még Deske is beszállt. Sőt, fölajánlotta, készít a sírnál színes fotót, van rá apparátusa. Igazán szép temetés sikeredett, még a hó is esett, alaposan kisírtuk magunkat. Juci és az anyósa egymással szemben álltak a gödör szélén, mindketten egy-egy hosszú szálú szegfűt dobtak a sírba, a két szegfű összeakadt, úgy esett a koporsóra. Láttam az öregasszonyon a gyűlöletet, még a gödörbe is lemászott volna, hogy a saját gyászát a menyéétől különkaparja… Mi kitartottunk Juci mellett, hazakísértük, Apafi hozott bort, a gyerekek traubit ittak, a végén Juci már halványan elmosolyodott…
Február
(Fényképfelvétel a temetésről. Fehér hó, fekete ruhák, még a virágok is fehérek. Hevesné fején lila turbán.)
„Az élet törvénye fájdalmasan jelentkezett. Kender Kálmán személyében a mi szeretett Jucink férje távozott tragikus hirtelenséggel az élők sorából. Koszorúval, baráti szóval róttuk le kegyeletünket a sírnál. Elhatároztuk, az özvegynek és két gyermekének, ha a szükség úgy hozza, brigádunk megad minden erkölcsi és anyagi támogatást. Kritikaként említhetjük meg, a hónap mérlegét tekintve, hogy önhibánkon kívül sok az állásidő, s a kellő intézkedéseket sem látjuk biztosítottnak. Bérezésünk csökkenő irányt mutat. A munkavédelmi tanfolyamon brigádunkból két fő váltogatva önkéntesen részt vesz.” (Zuhanó piros grafikon és hatásos, vastag kérdőjel.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Karcsi följött négy napra. Ő valóságos szellemi központ odalent, járnak rá, mint a kútra. Nem lányok azok? – kérdeztem, de Karcsi a legalaposabban eloszlatta a gyanúmat, a lányoknak is vannak lelki problémáik, nem csak a szexualitáson jár ma már az eszük… el sem tudom képzelni, mondta, milyen belső válsággal küszködik az emberiség, én ezt el tudom képzelni, de azért egy moziba elmehettünk volna vagy egyéb, viszont Karcsit nagyon legyöngítette a lappangó vírusos influenza. Aggódom érte: igazán nem látszik az egészséges vidéki levegő… Talán nem kéne Karcsi mellett ilyen eszményien kitartanom. De az üzemben mindenki nős. Húszon felül szinte minden KISZ-tag már komplett családapa. A diszkó meg nem az a hely, ahol a feleséget szerzik, ezt anyukám is alátámasztja. Idebenn valahogy összerázódtak a dolgok. Rohannak a tepsik, folyamatosan. Már annak is örülünk, hogy több munkával meglesz végre a régi pénzünk. Viszont a társadalmi munkavégzés területén elmaradtunk. Pedig ez komoly szempont a kiértékeléskor. De hát hol, mikor? Jucin most tört ki, hogy mégis szerette az urát. Tiszta idegbaj a nő. Hevesné tanul. Manyika a három „vadmalaccal…”? Deske azt mondja, dolgozzunk valahol, óvoda vagy parkosítás, ő majd lefényképezi, a nyersanyagot és vesződséget ráfordítja, ez az ő vállalása… Apafi építkezik. Hercegovics néninek van ugyan egy külön maszek ügye: esténként eljárogat egy öregasszonyhoz, egy nála is öregebbhez, megeteti, lemossa, megforgatja az ágyban. Minden ellenszolgáltatás nélkül. Ez igazán borzasztó szép Hercegovics nénitől. Én is segítek egy csökkent hallású kislánynak a házban, ha nem tudja a leckét megcsinálni. Szabolcsiné kifejtette a tornaszünetben, ha odafigyelünk, tulajdonképpen mindenki föl tud valami többletet mutatni, amiben nem vezérli anyagi érdek, csak hát az nem szabályos, mert nem kollektív. Föl kell ajánlani az egyik szabad szombatot. Mindig vannak aktuális üldözöttek. De nem jutottunk egyezségre, melyik szabad szombat legyen is az… Én mindenesetre addig is beírom, ami egyéni. Hátha érvényesítik.
Március
(Nemzetiszínű és vörös lobogó, átlós nyéllel. Szabadkézi rajz.)
„Gyönyörű tavaszi ünnepeink sorjáznak. Brigádunk valamenyi tagja azon töri magát, hogy a negyedév végére az előírt mennyiség kimutatható legyen. Érezzük, hogy a társadalmi munka vonatkozásában kívánnivalók vannak hátra. Mivel többségünk elfoglalt családi és egyéb körülmények között él, csoportos műszakot a későbbiekben teljesítünk. De kivétel nélkül részt veszünk egyéni módon az ifjúság és öregség szociális problémáinak rendezésében.” (Igazolás beragasztva: Guti Lászlóné, Manyikánk, önkéntes véradó.) – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ez az április egy téboly. Apafi meszes hajjal szaladgál, azt mondja, liszt. Alig alszik. Megkért minket, segítsünk vasárnap, visszahálálja, hasonlóan. Mint igazi kis közösség. De hát ez se számít társadalmi munkának: téglavakarás Apafinál! Hevesné azt mondja, ezzel az erővel inkább a különműszak. Humbug az egész, Apafi könnyen ígéri a viszontszolgálatot. Közülünk a jövőben senki sem óhajt villát építeni! Pedig nem is villa. Szerény hétvégi ház. Nekem mindegy. Karcsi nem is válaszol. Biztosan vajúdik a tudata. Nincs túl emelkedett kedvem. Igen-igen csúnyán összemarakodtunk a negyedévi prémiumon. Drága kicsi naplóm, még előtted is szégyellem. A kellő fejlettségi fok hiánya. Valaki (tapintatból nem nevezem néven) hirtelen indulatában még a koszorúra adott százast is felhánytorgatta… nagyon le vagyok verve. Érződik a tavaszi front is.
Április
(Virágzó cseresznyeág a Képes Magazin-ból.)
„Kollektív élményeink, maradandó emlékeink közé tartozik egyik brigádtagunknál tett kirándulásunk a zöldben. Vidám beszélgetéssel, hasznos tevékenységgel párosítva gyorsan illant az idő. Megéredmelt juttatásként fogadtuk a nehézségek ellenére is jó munkánkat tükröző prémiumunkat, amit azonban vegyes vélemények között osztottunk szét.”
(Az összegek részletezése.) Utóirat: „Éljen ápr. 4.!”
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A hangulat egyre vacakabb. Kiéleződött a férfi-nő harc. Május elsejére három főt kellett jelölni a kivonulásra, de az idén rosszul jött ki a május elseje, pont vasárnap! Már ez is! Nemhogy egy plusz nap, hanem egyeseknek még mínusz is! Hercegovics néni jelentkezett, de Hevesné rögtön letorkolta, miért éppen a legöregebb, amikor itt vannak a délceg férfiak? Miért a nők, amikor Deskének se kutyája, se macskája… Apafinak meg hivatalból kéne példát adnia. Tegyük fel, mondta Szabolcsiné, hogy a két férfit elhajtjuk, de ki lesz a harmadik? Mind rám néztek, persze, nekem sincs senkim. Még kifogásom se. Én szeretem a május elsejét, vidám és szórakoztató, mitől van az, hogy most mégis azt érzem, velem akar mindenki kitolni? És persze, Deske nem állt kötélnek. Ő segédmunkás, személyében hiánycikk. Különben is: vele cipeltették tavaly is a legnagyobb dekorációt, a Dózsa György úton, végestelen-végig. Apafi megsértődött, belőlünk hiányzik az elemi méltánylási készség, most, amikor a finisben még holdfénynél is dolgozik… Hát igen. Hevesné iskolás. Jucika gyászol. Manyika nagycsaládos, és a férje munkahelyével vonul. Szabolcsiné nincs túl jól, szinte nem normális, amennyire folyik a víz róla. Hercegovics néni… hát igen. Piszok lennék, ha neki kéne helyettem. Végül Hevesné és Szabolcsné iratkoztak mellém. Szidták a büdös, lusta férfiakat, csak a pofájuk jár. Ráadásul esett is, szél fújt. Befagyott a fenekünk.
Május
„Központi esemény volt május elseje méltó megünneplése. Ámbár úgy éreztük volna igazságosnak, hogy vagy senki, vagy mindenki. Emellett brigádunk férfitagjaival heves eszmecserét folytattunk a jogok és kötelességek tárgyköréből. Május 1-jén a felszakadozó felhőzet, lenge szellő egységbe kovácsolta az ország dolgozóit.” (Melléklet nincs.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Karcsi jelentkezett. Csalódott a kulturális vonalban. Tanyára megy bikát tenyészteni. Majd engem is hív, ha lesz anyagi bázisa. Karcsi egy hülye. Majdnem elpazaroltam mellette a legszebb fiatalságomat, mint anyukám egykor a sajátját. Nem kell sietni azzal a párválasztással… ismerkedni, táncolni, nyáron a Balaton, nem leragadni a kispolgáriságban. Ez itt a brigádban fájó pont: a közös színház, közös mozi. Ami az egyiket érdekli, nem érdekli a másikat. Megjegyzem, ez a könyvekkel is így van. Pedig valahogy kéne fejlődni. Csak tudnám, másutt hogy megy ez. Hogy még vetélkednek is! Mi még a tévéműsoron se tudunk megegyezni. Szerintem az egyéni kulturálódást is be kéne számítani.
Június
(Nevető-síró színházi álarc, ezüspapírból.)
„Közelít a félesztendő. Áttekintettük kulturális tevékenységünket is. A brigád tagjai a félév során fejenként körülbelül háromszor vettek részt mozilátogatáson, Hevesné kartársnő megtekintette a Csák végnapjai című drámát, s tartalmát vázolta. Olvasásra jutott a legkevesebb idő, s amellett az ajánlott könyvek iránt nem mutatkozott elég igény. Mi azonban küzdünk: kötelez a már elnyert ezüstkoszorú!”
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Nagy baj van!!! A versenyfelelős átnézte a naplót!!! Figyelmeztetett, ha így folytatjuk, ha ilyen a belső egyenetlenség, visszaminősülünk. Ezüstből bronzra!!! Most engem okolnak. Hogy miért kellett tücsköt-bogarat beleírni. Csak Hercegovics néni véd. Ő azt mondja, neki mindegy, bronz, ezüst vagy arany. Csak a lelkiismeretével legyen rendben az ember. A többi gittegylet. Kérdezte, olvastam-e a Pál utcai fiúk-at? – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – Szép kis versengés. Ki tud folyékonyabban hazudni? Tulajdonképpen háborgok. De azért ez a nyár nagyon kinyitotta a szemem. Azt hiszem, ifjúságom szertelenségeit végleg eltörölte az élet kíméletlen keze. De hagyjuk a romantikát. Ami van: az is más. És amit értékelnek: az is más. A kettőt még óvatosan, kis százalékban sem szabad összekeverni. Hibáztam. Anyukám szerint ideje a naivitásról leszokni. Egyik fiú olyan, mint a másik. Pinceklubról – pinceklubra. A beutalót nem a Balatonhoz kaptam, hanem a szoboszlói gyógyfürdőbe. Hercegovics néninek átadtam, örült neki. Valahogy elvesztettem a kedvemet az írogatásra. Drága naplóm, csalódtam benned. Hátha az se igaz, amit látok, és csak összevissza fecsegek. A hivatalos naplóvezetésben pedig azt kell ábrázolni, szigorú következetességgel, amit szeretnénk elérni. Mintha múlt idő lenne a jövő, ennyi az egész. A nyarat összevonjuk.
Július – augusztus
(Az ország üdülőiből képeslapok, írott felükkel beragasztva.)
„Dolgozóink közül többen megérdemelt pihenésüket szervezett keretek között, élvezetesen töltötték. A szabadságolások ellenére sem mutatkozott hiányosság a termelő tevékenységben. Az agresszió ellen kommunista szombattal tiltakoztunk. Év végéig kiküszöböljük: a vitatkozást, a kulturális lemaradást.
Aug. 20.: tábortűz mellett a kollektíva!” (Fénykép: a brigád Apafi udvarán guggol, a kész ház háttérben.) – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Szabolcsiné súlyos beteg. Váltjuk egymást a kemencénél. Szerencse, hogy még a nyári hőséget végigcsinálta. Szabolcsiné szerintem teljesen kész. Nincs pontosan megállapítva, az idegei miatt vannak-e állandó görcsös alhasi fájdalmai, vagy az idegtünetek léptek fel az állandó görcsös alhasi fájdalom miatt? Hercegovics néni másnaponként hírt hoz róla. Ha nem kapunk még egy embert, kidöglünk mi is. Apafi azt mondja, türelem. Amíg a végleges helyzet kialakul. Mármint Szabolcsinéval.
Szeptember
„Kedves brigádvezetőnk átmeneti gyengélkedése nem okoz fennakadást a munkában. Vállat vállnak vetve helyettesítjük őt, s emellett élő kapcsolatot tartunk vele. Apró ajándékokkal fejezzük ki ragaszkodásunkat, s tanácsait a munka helyszínén továbbra is érvényesítjük. Színházbérletet vásároltunk az Országszínházba, erkély ötödik sor, minden hónap második keddjére. Beneveztünk az Olvass többet! mozgalomba, s az ajánlólista alapján felvettük a kapcsolatot a szakszervezeti könyvtári hálózattal.” (Lírai antológia borítólapja: Ősz az irodalomban.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Nem történik semmi. Szabolcsiné megpróbálta, de két nap múlva újra kiírták betegállományba. Manyi férje állítólag fölszedett egy büféscsajt. Hevesné azt mondja, ez törvényszerű. Juci majdnem leköpte: miért szítja a viszályt?
Október
„Töretlen lendülettel, a mindennapok látszólagos csendjében folytatjuk munkánkat.”
(Cikk: Az Üzemi Híradó jelentése a 6. sz. brigádról, Jókedvűek címmel.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A sor a színházban csaknem üres volt. Hercegovics nénivel ittunk a szünetben egy narancslét. Ő fizette. Egy lélektani drámát láttunk, Hercegovics néni azt mondja, részleteiben azért lehetett érteni, csak a mi színészeink rosszul beszélnek, elmotyogják a mondatok végét. Kijegyzeteltük a könyvek tartalmi ismertetőjét. Ha valaki megkérdezné mégis. Némi különpénz. A szokott hecc. Azért kapott valamit Szabolcsiné is. Ünnepség. Apafinak oklevél, borítékkal.
November
„Ünnepélyesen megtekintettük és kollektív formában földolgoztuk egy mai író társadalomkritikusan boncoló új darabját. Készülünk a jövőben megrendezendő brigádközi vetélkedőre, az olvasómozgalom keretében. (A lista alapján!!) Felelősségteljes légkörben, a teljes érdekazonosság szellemében döntöttünk a nov. 7. alkalmából kiérdemelt juttatások felett. Szeretettel és tisztelettel köszöntjük Apafi Béla kartársat, kitüntetéséhez őszinte szívvel gratulálunk!” (Az oklevél satírozott másolata.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A lemaradást be kell hozni. A fenének sincs kedve firkálgatni. Tervhajrá, leszakad a karom, beszakad a hátam. Túlóra kötelező. Szabolcsiné még mindig. Manyi férje már megbánta. Karcsi átnyergelt. Tőlem! Egymást tépjük, ez némi könnyebbség. Ránk sóztak egy harmincöt perces TIT-előadást. Nagy fülű, monoton ürge. A szecesszió változatai Magyarországon. Mi a frász az a szecesszió? Harminchét percet beszélt, egyszer se nézett ránk. Aztán a végén ránk nézett, s azt hiszem, elszégyellte magát. Buzgón kérte a naplót.
December
(Karácsonyi ág, gyertyával.)
„Megfeszített igyekezettel és büszkén jelenti kis csapatunk, évi vállalásunkat maradéktalanul teljesítettük. Társ. és kult. tevékenységünknek úgyszintén maradéktalanul eleget tettünk, a mellékelt kimutatás szerint részletezve. S utoljára, de nem utolsósorban említjük meg, hogy sikerült igazi közösséggé kovácsolódnunk, a káros egyenetlenség úgyszólván teljes felszámolásával. Ezért, az arany fokozat elnyerésében egyúttal reménykedve, elhatároztuk, hogy fölveszi brigádunk az Egyetértés nevet. BÚÉK!”
(Dokumentáció. Kopírozott zárócsillag.)
Az előadó bejegyzése: „Nem minden arany, ami fénylik!”
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Püff. De velünk már, ezen a vonalon, nem lehet kitolni… Az utolsó lapot kitéptem. Újramásolom, a zárócsillaggal. Egyetértés! …Hevesné azt mondja, nem is hazudunk. Hiszen egyvalamiben mindannyian egyetértünk.
1978 |