Egy halhatatlan erdélyi Festőművész: Nagy István

A gyűjteményes képzőművészeti kiállítás megrendezőit külön elismerés illeti a kisteremben felvonultatott, magánosoktól összehordott Nagy István-pasztellekért. A magyar festészet József Attilája (képeiről ugyanaz a ború árad, mely József Attila tájverseit jellemzi, sőt önarcképén is ugyanaz a felvetett fejű dacosság és befelé fordulás mutatkozik meg, melyet József Attila arcképein is megfigyelhetünk) valóságos kis reneszánszát köszönheti ennek a kiállításnak. Azok, akik az álmékodás különböző fázisaiban végigimbolyognak jó negyven képe előtt, magukkal viszik az amúgy is őszies fellegjárású városba énnek a depressziós-melankolikus zseninek különös varázsát. Minden képén ott settenkedik a mulandóság borúja. Ezeket a szomorúságot árasztó tájakat és bronzkori barlangfestményekhez hasonló állatfigurákat éppúgy nem lehet elfelejteni, mint a különösebb álmokat. Mintha minden fájna itt, és minden a fájás fiziológiai élményével kerülne bele Nagy István művészetébe…

Az elődök közül Mednyánszkyhoz és Ferenczyhez áll közel, az újak közül pedig Kovács Zoltánban véljük felfedezni folytatását; de utóbbiaknál ezeknél tragikusabb és derűtlenebb. Ez már az a fajta nagyság, melynek tartalmából az optimizmus a keletkezés pillanatában száműzetett…

Műveiről szakembernek kellene kimondania, megírnia, hogy az új magyar festészet fejlődésvonalában mit is jelentenek. Amikor öngyilkos lett, a hír nemhogy felkapta volna (József Attila e tekintetben szerencsésebb volt), hanem ellenkezőleg, még nagyobb csend terpeszkedett reá, mint életében. Most napjainkban éled újjá; itt is, ott is fel-felbukkannak képei. Termékenysége arányairól csak most kezdünk fogalmat alkotni, s most dereng fel a távlat, mely nélkül képtelenek volnánk e hatalmas egyéniség felmérésére… Ez a kiállítás a lehető legszerencsésebben szolgálja Nagy István halhatatlanítását. Boldogok a képtulajdonosok, akik valaha aránytalanul olcsón jutottak hozzá egy-egy művéhez, s most elégedetten állapíthatják meg, hogy a magyar festészetnek minő értékei vannak birtokukban.

 

Kolozsvár, 1946

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]