Kivételezés

A Költővel^* kétesztendős elszakadtság után találkoztam. Kivételezést szeretett volna kijárni valami fórumon, hogy bár valamicskét visszaadjanak elkobzott földjéből. Utóvégre – mondotta – van olyan ország is, ahol nemhogy elvennék, de még adnak is földecskét az arra érdemes költőfélének…

A „kivételezés” szón megakadt érdeklődésem. A Költőt idestova húsz éve ismerem, s mindig kivételes halandóként tartottam számon. Kivételes volt, amikor az enyedi Tornakert fái közt megtaposta ösvényen fel s alá imbolyogva tanulgatott, vagy friss verseit mormogta maga elé, s társai – kivételesen – nem háborgatták. Kivételes voltáról számolt be akkor is, amikor elmesélte, hogy egy este a budai Svábhegyen kószáltában hirtelen egy hatalmas csillag indult meg az égen s a meteorok száguldó iramában közeledett egyenest a homloka felé; alig volt ideje, hogy elkaphassa a fejét… E néhány másodperc alatt oly tökéletes csoda élményével lett gazdagabb, mely a következő pillanatban már szentjánosbogárrá töpörödve vált földi féreggé… Kivételes valaki volt ő akkor is, amikor a román hatóságok, a kémgyanús világban, pecsétes írásban ismerték el ama jogát, miszerint Dés város és a vármegye összes hídján az éj vagy a nap minden órájában kedvére elmélázhatik a vizek futása felett. S nem közönséges halandóknak kijáró ajándékot tartogatott a Költőnek Diána istenasszony is: első vadászatán, első lövésével, melyet mintegy vaktában eresztett fel, négy vadrucát szedett le a felhők alól, rálicitálva a vadászbravúrral Münchhausen báró emlékezetes fegyvertényére is… Kivételes Kisfaludy Sándor-os hajviselete, szőrével kifelé viselt, rövid farkasbundája (ez is az ő vadászzsákmánya), és nem mindennapiak szerelmei, kalandjai, s nem utolsósorban kivételes a tehetsége.

S most, a sors kifürkészhetetlen akaratából, mindazt, ami oly természetesen rí le róla, írásban kell elismertetnie. Instanciáznia kell és kilincselnie, hogy nyilvánítsák már hivatalosan is kivételesnek, s adassanak valamit vissza elvett földjéből, különben kivételes kínok közt fog éhen halni. A természet, amikor annyi kivételes vonással ruházta fel, megfeledkezett a legfontosabbról: közönséges emberi gyomrot adott neki.