Faust, ötszázéves korában
Nekem, ki mindig ifju voltam, |
megérni, hogy végképp öreg vagyok! |
|
| Élet, használtalak sokáig víg bazárul, |
| De hallom, vaskapud már csikorogva zárul. |
| Jövőtlen tengek itt vakon, számkivetetten, |
| Semmi sem érdekel, már mindent elfeledtem. |
| Csak egy kérdés gyötör, perzsel, hogy szinte fölvet: |
| Felelj, Uram: a Szörny Idő mikor s miből lett? |
|
| Tudásom átka, lám fejemre visszahárult: |
| pokolgépesített tökéletes világunk |
| s úgy elpukkan, akár a roppant búborék. |
|
|
|