Elemér
| Mindenünk elkopik időknek folyamán; |
| már a vers sem könnyű alkalmi tojomány. |
| Fel is kell most kötnöm erősen a lantom, |
| mely elkísért híven jónéhány kalandon – |
| hogy méltón zenghessem születésed napját, |
| mely elhozta családod apraját-nagyját, |
| és már testvérek közt is a hetvenedik! |
| E korban az ember már nem hetvenkedik, |
| csak more patrio patópáloskodik; |
| szép ideje ez a diótisztitásnak, |
| vagy, dió fogytán, az ultizgatásnak, |
| csendes bridzsezésnek ódon szalonokban, |
| hol nem fogy már a bor, mint rég, gallonokban! |
| Ez a kor, amelyben, télvíznek idején, |
| sutban ül az ember, a megszokott helyén, |
| s miközben macskája hasát vakargatja, |
| sok szép hasonszőrű emlék látogatja, |
| mondanék még mást is, no de nem ildomos – |
| Így él hát egy mai ultimilliomos, |
| kinek nem a régi már a horgasina: |
| hasztalan nyög érte Csicsóné s Edina. |
| No de ünneprontó lenni nem akarok, |
| most, hogy ölelgetnek gyöngéd női karok, |
| családod eszményi bájos nőtagjai, |
| kiknek a férfiak mind hálás rabjai! |
| S van-e még a földön olyan bűvös asztal, |
| mely vendéget ilyen jószívvel marasztal? |
| s leülhetnek mellé horgászok, igricek, |
| tigrisnyi kandurok s kandurnyi tigrisek? |
| Mit soroljak elő, még dícséretedül? |
| Félek, felköszöntőm hosszúra sikerül. |
| Isten éltessen hát, Elemér, sokáig, |
| hogy térdeden ringasd számos unokáid, |
| mire nézve Gábor s Elemérke mostan |
| fogadalmat tészen könnyekig hatottan! |
| (Ők, bár a két métert kishíjja elérik, |
| tudják, hogy az embert nem csak rőffel mérik!…) |
| Köszöntőm végére ezzel pontot teszek. |
| A Nyolcvanadikon, higgyük, bölcsebb leszek. |
|
|