Hogy vígasztaljalak, szegény leányka?…

Hogy vígasztaljalak, szegény leányka?
Hogy csillapítsam szenvedésedet?
Legyen búbánatodnak orvossága,
hogy én halálos kínban szenvedek.
Hogy egyikért mennyit szenved a másik,
ki-ki saját magából tudja meg.
De éjszakámban a szived világit,
mint ahogy az én szívem is neked.
Szent fényességem, kikötőm világa!
Legyen vigasztalód az a tudat,
hogy a legsűrűbb téli éjszakában
megtaláljuk egymáshoz az utat!
A szerelemnek szűz Mont-Blanc-fokára
egymás által így jutottunk mi fel
s a halhatatlanságnak csarnokában
a jövendő bennünket ünnepel!

1941

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]