Búcsuzkodás
| Ha szeretem, aki elutazik, |
| úgy érzem, elmegy mindörökre; |
| fogom-e még karomba őt, akit |
| a szörnyü mozdony távolít dörögve? |
|
| Nemdenem végső búcsuzást jelent |
| a kicsi kendő bús lobogtatása, |
| örök szakítást, mely rég ott dereng |
| szive körűl jó alkalomra várva? |
|
| Melynek íze még véremben remeg, |
| csókainak legutolsója volna? |
| És eltűnhetnek a kedves kezek, |
| édes szemek, ruhák, sok drága dolga? |
|
| Vagy tán hihetném, hogy még visszajön |
| s mint szép hajót fogadja lelkem öble |
| s hogy lesz síró öröm, könny, csók-özön |
| s aztán enyém marad már mindörökre? |
|
|
|