Emlékszem, álmom oly csodálatos volt…
| Emlékszem, álmom oly csodálatos volt, |
| Volt benne kripta s hóbefútta vár. |
| A nagy kövek közt holt füvecske lengett |
| És messze volt a rút való határ. |
| Egy hang kizendült: hívott rejtelemmel. |
| Ez indít el. Vezér a régi út. |
| Sietve lépdelek, nehogy lekéssem |
| a földöntúli, bűvös randevút. |
|
| Ki volt, mi volt e randevúzó szónok? |
| Mért szólított? mi célja van velem? |
| Halott leány vagy cselvető Mephisto? |
| Mindegy: megyek, talán elérkezem. |
| Futok. Futok, loholva, botladozva, |
| Talán már vár a kósza régi lány. |
| Fejem csak ring, amíg a láb kilendül, |
| Fel-felcsapom, mint vásott bonviván. |
|
| Tán helyt vagyok! Itt áll egy góti kripta, |
| Körötte kőfal, repkény, ősi vár. |
| Rothasztó csend van, mint egy sírgödörben, |
| És minden, minden oly való, sivár. |
| Riadt szemem a sok papírra bámul, |
| Letördelt ágak, tűzhely, csúf piszok – |
| De álmom nem volt ily komisz, szegényes! |
| Megértek mindent! Nincs már szűz titok! |
|
| Ó, én nem ezt, mást, tündérit kerestem, |
| Álmomban, haj, a Grálba vitt az út. |
| Hiába minden! Ingyen őgyelegtem. |
| Meg nem találtam azt a randevút! |
|
|
|