A végeken
| Az ember itt csodás aranyló napot őröl, |
| de nem marad belőle más, mint szürke por – |
| s talán e vers az árva temetőről. |
| Itt-ott a gazból egy-két kő kibukkan, |
| s magyar nevek – de künt nem látni már sehol; |
| csak idegen szót hallhatnak felülről |
| a néma csontok is beomlott padmalyukban. |
|
|