Az Elkárhozás változata
Amikor írtam, Kondor Béla fantáziája is ihletett… Vajha illusztrálhatná!
|
| toprongyos, vak aggastyán. Ül a templomlépcsőn. |
| A kaput belülről, éppen zárják. |
| …Nekem, ki oly sokáig ifju voltam, |
| megérni, hogy végképp öreg vagyok!… |
| Irtóztató!… Penészes kriptaboltban |
| csontok között porladni volna jobb! |
| – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
| Csodás volt a világ, élveztem víg bazárul, |
| de pántos kapuja már csikorogva zárul. |
| Jövőtlen tengek itt, az újból kivetetten, |
| semmi sem érdekel, tudásom elfeledtem. |
| Csak egy kérdés gyötör, zaklat, hogy szinte fölvet: |
| felelj, Uram, a szörny Idő mikor s miből lett? |
|
|
|
| megjelenik Faust feje fölött az óriási rozetta |
| keretében, az Úr hangján szól. |
| Az Idő én vagyok!… Én voltam akkor is már, |
| mikor nem volt Idő. – Azt hitted, Te vagy Én? |
| Elémbe vágtál fél-sikertől vaksi-pislán |
| vér és velő maradt küzdelmed színterén. |
| Tudásod átka most fejedre visszahárult: |
| pokol-gépesített tökéletes világod |
|
|
|
| feltápászkodik, rémülten bámul a magasba. |
| Nincs remény?… s ha Téged is megöl?! |
|
|
|
| Az Univerzum él – s örökkön élek én! |
|
|
|
|
|