Az utolsó szál liliomhoz

Győri Jánosnak

 
Jaj, drága szentem, honnan illatod?
Ember-gyalázta hegyre-völgyre
oly pazarul ontod,
hogy elhiszem, kinyilatkoztatás:
Még szűz a Föld, műhelye lent
romlatlan tisztaság;
a pusztulás után is élni fog
s tovább kereng…
A Nap ragyog majd – és csodálkozik:
üszkös, leperzselt dombtetőn,
halott muhar, kőtörmelék alól
magasra nyílsz és lengsz fehéren,
legasszonyibb a virágok között,
a Mindenségnek magadkelletőn.
De égen-földön se madár, se méh
ringatózni rajtad, szürcsölni mézed.
Árválsz világunk pusztatemplomában,
magad oltára, istensége is –
És nincs egy emberi lélek,
aki elédboruljon.

1978. július

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]