Az utolsó szál liliomhoz

Győri Jánosnak Jaj, drága szentem, honnan illatod? Ember-gyalázta hegyre-völgyre oly pazarul ontod, hogy elhiszem, kinyilatkoztatás: Még szűz a Föld, műhelye lent romlatlan tisztaság; a pusztulás után is élni fog s tovább kereng… A Nap ragyog majd – és csodálkozik: üszkös, leperzselt dombtetőn, halott muhar, kőtörmelék alól magasra nyílsz és lengsz fehéren, legasszonyibb a virágok között, a Mindenségnek magadkelletőn. De égen-földön se madár, se méh ringatózni rajtad, szürcsölni mézed. Árválsz világunk pusztatemplomában, magad oltára, istensége is – És nincs egy emberi lélek, aki elédboruljon. 1978. július