Körgallér roskadt vállra

Álombeli találkozás Tamási Áronnal

Borongós szürkületben, omladékos ház végében, felszaggatott, gödrös helyen találtam. Nekem háttal, magában ült, csak felsőteste látszott, se pad, se szék alatta… Kietlen környezete, elhagyatottsága szívenfogott… S hirtelen, a feje fölül, a magasból, panaszos verses beszéd hallatszott, ilyenformán:

Állj meg, ember, állj meg,

csak egy percre állj meg!

A ház vége nyirkos,

ez a hideg gyilkos.

Állj meg, ember, állj meg,

csak egy percre állj meg!

Megfagy itt a lélek,

ahol üldögélek.

Szánj meg, ember, szánj meg,

és tűzzel kínálj meg!

De ne csak gyufával:

kőből ütött lánggal,

lángoló csóvával!

Hadd jusson belőle

szemre, szemfedőre,

s úgy szálljak az égbe,

mint a csillagok, égve!

Sírás környékezett. Mögéje léptem, s roskadt, előreesett vállára puha, prémes körgallért borítottam – nem tudom, honnan s hogyan került a kezembe… Feje közelségétől, válla érintésétől olyan erős borzongás járt át, hogy mielőtt megszólalhattam volna, felriadtam. Történt 1970 májusában.

1977