A megszolgált Örökkévalóság
Álmodozás egy könyvtárról
| …A szép aranybibor könyvtárszobában, |
| hová én nem tehetném földi lábam, |
| a szellem ép és szolgálatra kész:
|
|
Legszebb formája ez a létezésnek! |
| Egy oszlopon egymással szembe néznek |
| porfir Platón és márvány Szokratész… |
|
|
Itt él apám – vagy inkább álmodom csak, |
| nem tudva elfogadni síri roncsnak, |
| deszkái közt, sziklányi kő alatt. |
|
Mert nem lehet, hogy a tudás, a szellem |
| porrá legyen, hamuhodnia kelljen, |
| s belőle egy szikrányi sem marad! |
|
|
Ezért hímezgetem tovább e tékát, |
| Mátyás és Bethlen Gábor hagyatékát, |
| tudván: hiánya köz magyar hiány – |
|
és szánom ronthatatlan Pantheonnak, |
| Hungárián túlfénylő égi honnak, |
| mit fel nem dúl labanchad vagy pogány. |
|
|
A könyvek is, prédái volt tüzeknek, |
| e polcokon mind-mind újjászületnek, |
| és bennük ő finom kézzel kutat; |
|
ezernyi év tudása halmozottan, |
| akár a Corvinában hajdan, ott van – |
| abból merít jövendő-álmokat. |
|
|
A fényt föléjük égi ablak ontja: |
| nagy lelkekkel találkozik naponta, |
| Csokonai, Arany és Berzsenyi, |
|
Ady, mint híres képén Raffaelnek, |
| egymásnak jártuk-keltükben felelnek – |
| köztük Petőfi s „apja”, Széchenyi. |
|
|
S még annyian, nagy, zord csalatkozottak, |
| e szent, „erémi szálláson” lakoznak, |
| hová nem ér föl gúny és sérelem. |
|
Szent csillagok! Sok, fénylő, tiszta homlok: |
| sugarazzák az Emberért a gondot, |
| s imájukat, hogy jobb világ legyen. |
|
|
|