Epigrammák

Egy méltatlan hencegőre „Őseimet hajdan mind egyvégtébe temetve, most körülérhetnék kétszer a Föld kerekét!” – Mondhatná ugyanezt bátran a bantu kanász is. Hosszu családfáddal, Bikfey, mért dicsekedsz?   Az abszolut költő Halld! A kabóca-rovar konokul rererézik az ágon, érdes hangja hegyet-völgyet ekhózva betölt; egyetlen raggá tömörítve az emberi nyelvet: legjobb költőnk lesz, tíz-húsz év se telik. Csendben, okulva figyeld: ez az abszolut antipoézis! Iskolapéldául kell-e különb, Adolár?   Egy álljfeljancsira Hajdan a jonhodból felváltva Szvatopluk üvöltött s Hitler – most Decebál hádeszi hangja süvölt. Elmondhatjuk-e hát, ha elvisz végre az ördög: – Béke veled s légyen könnyű tenéked a föld?   Egy buzgó fullajtárra Bármi kemény-ülepű fullajtár volt az ebadta, túlhuppant a lovon, s íme, kitörte nyakát.   Notórius vízszennyezőre Hát nincs menekvés? E keresztet örökségképpen hordozod? Ahol apád lovat feresztett, te szutykos autódat mosod. Vízbélieknek csemegéjük volt az aranyzab-ürülék. De mit bocsátasz Te közéjük? Mérgektől habzó sűrü lét!   Egy mikro-Napóleonra Órjást tisztel a nép folyvást rettegve, Tebenned,   Színlelt hódolatot hasrafeküdve fogad. Emberi tartását, jobb hajlamait kiöletted –   Biztositottad-e így, Törpe, utókorodat?