Schubert-invokáció
Amit a posztumusz-kvintett sugall
| Te tudtad, hogy leszek? – |
|
| És tudtad, hogy a Gyász lehet édes, |
| s hogy egy fokán a Szép könnyekre fakaszt; |
| őszi halottnak újjászületés lesz, |
| ha sejtheti bár, a mélyben, a tavaszt! |
|
| egy kis fehér kéz esdeklőn dobol: |
| amit kimondani mindeddig elfelejtett. |
|
| Bölcső? Koporsó? Életre? Halálra? – |
| De egyaránt álomba ringató. |
| Boldog, ki benne ébredésre várva, |
| álmodik is a mélyen aluvó. |
|
| Jó vagy rossz a világ?… Csak semmi hívság, |
| s kijátszhatunk alázó kínokat. |
| Légy áldott, párzó vadgalamb-naívság |
| lecsapni kész ölyv árnyéka alatt! |
|
| Máglya lobog, szaporán mind feljebb kúsznak a lángok, |
| Nap-himnuszt zendít, énekel, égve, a Szent, |
| Napba-haló Főnix – vagy volna gyehennai mámor –? |
| Hamvad a test. De nem Ő; a gyáva hasábfa jajong. |
|
|
nedvdús gyökerek gyarapodnak a mélyben. |
|
más semmi se jelzi. Sötétség. |
|
|
Olykor viharok dübörögnek a földön. |
|
Aztán csend, és a csendből, |
|
hosszan, felszabadult, vígaszadó zokogás. |
|
|
Hoppsári-hopp! Tavaszünnep. |
| Napszálltig heje-huja, tánc, |
| és majd, szirmok hullása után |
| a szárnyas, pergő magban a folytatás – |
|
|
|