Rémálom szürke sziklatájban
|
…bizony fű a nép.
Ézsaiás könyvéből
|
| Dermesztő szélben, szürke szikla-tájban |
|
halott költő verskötetét lapoztam. |
| Magunkban voltunk: Ő, a láthatatlan, |
| ahogy sötét, sürű betűkre váltan |
| rám-mágnesezte fájdalmát s a gyászát, |
| és szinte test szerint elémbe lépett – |
| és én, bocsánatkérőn szégyenemben, |
| amért nyelvén nem olvasok, nem értek. |
|
| Az ég fölöttünk véreres, meredt szem; |
| visszhangosan gyanús kövek görögtek |
| – ily csendben minden kis nesz sziven üt –, |
| találkozásunk valakik vigyázták: |
| nem emberek, inkább dögkeselyük. |
|
| – Kurdul ki tud? – kérdeztem szinte sírva, |
| s nem mertem a Költővel szembenézni! |
| – Már csak a szél! Lapozza ő, ha bírja, |
| gyász-dalait, és hordja szerteszét, |
| süvítse messze! Lesz, aki megérti |
| egy nép kollektív végrendeletét. |
|
|
|