Útat vesztettél…
| Útat vesztettél dzsungeli szőrzeteidben, |
| már azt sem tudhatod, emberé, állaté |
| e vad divatcsimbók, honnan ragadott rád, |
| s mely beat-szupersztár gégefője mekeg |
| vagy gőgicsél, amikor megrövidült |
| nyafka magánhangzókkal, hadarin beszélsz… |
|
| Hullámzó rogyadozás, pipeskedőn riszált far: |
| járásod netalán egy kanfari táncos írta elő? |
| Vagy tíz esztendeig ültél iskolapadban, |
| de műveltség rád vajmi kevéske ragadt; |
| ám azt, hogy Isten nincs, jól megtanultad: |
| istenségnek azért érzed bozonti-magad. |
|
| Mily rémtett mocorog dróg-roncsolt-sejtű agyadban, |
| amikor tömlöc és tébolyda között |
| autóra lesel, útszélen, sanda vigyorral, |
| lomha majomkarodat lendítve stop-ra? |
| És van-e intézmény a Föld kerekén, mely |
| fölkészült volna visszavezérleni téged |
| valaha mégiscsak volt igazi magadhoz: |
|
| a pőre kisdedhez, akit anyja |
| vérlucskosan is reményteli szívvel |
| szűlt e mái világ összkomfortos |
| jászlába?… Ó, nézd meg magad egyszer |
| tükröd helyett édesanyád szemében: |
| megválthatnak még, hidd el, a könnyei! |
|
|
|