A Hetedik Nap

 

És megáldá az Isten a hetedik napot, azaz megszentelé azt…

Mózes Első könyvéből

 

1

Vasárnap ez. A Hetedik Nap.
Megszentelendő hát valamiképp.
Nekivágnak a rétnek, a csalitnak,
előzködik, durrog ezernyi gép.
Mint a karámból kiomolt nyáj,
a városból mind távolabb
széled a nép, kurjongva kószál,
erdőt gazol, ront romfalat –
sikerélményben mennyi változat!
 

2

Motorcsónak szeli a Kisdunát,
fényes tükrét hasítva harsog,
amerre tépdesi a partot,
szörnyethal agg és csecsemő.
(Az emberpárt a csolnak orrán
átkok kisérik.
átkok kisérik. Nem rettegnek ők,
hogy fog az átok, és a sorsuk:
a vízbefulás néma mámora?…)
 

3

A Duna szélén hatszáz huncut autós
kocsiját mossa finom vegyszerekkel –
fut a habos víz lefelé,
halat-vadat megöl a sárga lé.
(Bánják is ők!
Motorjuk mellett illendőn vizelve
juttatnak valamit a földnek is
embermivoltuk áldásaiból.)
 

4

Légpuskás, zubbonyos suhancok
drótszálra ült fecskékre lőnek.
Nincs Isten – tudják –, hát madara sincs.
Pusztuljon a bamba csicsergő!
 

5

Úristen, bírod e zenebonát?
A vurstli ez itt, vagy micsoda lárma?
Űzött vad az ember nyugodalma, álma.
Itt kíntorna nyerít, ott ökrendő
ördögi torkok karatyolnak,
mennydörgésszerüen bömböl a gépi gitár,
öt-hat-hét érc-sípláda okádja magából
más-más hullámhosszon, egymás közelében
a tehetetlen fák üde árnyán,
hogy gutta-ütött feketén
hull le zajuktól a lomb…
 

6

És lent, üregében, az árva tücsök,
a teremtés legszelidebb muzsikása,
félőrült-remegőn kuporog,
vagy fúrja magát befelé a humuszba,
és kérdezi néma fohászként:
Jaj, hoz-e csendet az éj s fegyvernyugovást,
hogy kijöhessen a csillagos égnek alája,
s e zajszaggatta világba még utoljára
harmatos-illendőn ríja ki egyszeri létét.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]