A ködön át
| A ködön át egy hegytető aranylik; |
| ifjukoromban, egyszer, jártam ott! |
| Víg társaimmal, mint a vad csikók, |
| lihegve felrohantunk s lerohantunk. |
|
| Később mondták, a Tátra látszik onnan, |
| derűs időben fénylő kupola. |
|
| Voltaképpen még most is fölmehetnék, |
| s tán látnám azt a nagy üveghegyet, |
| pótolható még némely veszteség… |
|
| Az ám, de hátha valami bokorból |
| vigyorgón lép elő fickó-magam, |
| szép foga villog, vad haja a szélben |
| vígan lobog!… |
Leroskadnék előtte, |
| s szégyenemben örökre ottragadnék. |
|
|
|