Az elkerülhetetlen pillanat
|
„Aber eigentlich zu zwei sein, verbot mir das Einsame meines Wesens”
Grillparzer
|
| Hosszabb időn át gyötrő, tűrhetetlen |
| minden-nemű testi közelség; |
| izzaszt, pállaszt a kettős meleg is, mely |
| Ádám s Éva alma-illatú lehelletéből sűrüsödött, |
| ha mégoly balzsamos is volt eleinte, |
|
| Ó, gyarló menekülések, a hajnali lánytest |
| látványával agyadban, erjedt-mustszagu szájjal, |
| és lopakodva, mint a vadorzó!… |
|
| S mily furcsa viszolygás fogott el, valahányszor |
| túl hosszan fogdosták a kezed, |
| a hüvelykujj husos izmát nyomogatva, |
| ama súlyos szemhéjjú, forrótenyerű és |
| remegő ujjbegyü férfiak, ifjukorodban! |
|
| S mindazonáltal: elkerülhetetlen! |
| Készülnöd kell rá, mert közeledik. |
| Nem bujaság, nem testi ügy már, |
| legfeljebb egy-két pillanatig: |
| el kell viselned valakit. |
|
| Jön majd, arasznyival a víz felett suhanva, |
| amelynek szélén állsz s halat remélsz, |
| kis szédülés fog el, dőlnél a mélybe – |
| s az oly közel lesz hozzád hirtelen, |
| hogy nem-nélküli csókját csontjaidban érzed, |
| s lehelletét lehelleteddel olyan egynek, |
| hogy azt hiszed, ő vagy te, és te: ő! |
|
|
|
|