Részvétnyilvánítás, I

Találkoztam a szomorú kováccsal, kinek öccsét s fiát a Duna elragadta. Oly szörnyü kín és bánat ült szemében, s úgy mondta el halk szóval azt a drámát, hogy a szívemre görcs formában átszállt, s remegve kaptam el a barna, nagy kezet, mely a halállal a minap érintkezett s már-már számhoz emeltem csók-adóra… Szegény ember! Megérdemelte volna: négy napja még őrjöngve kapdosott a szörnyü mélyben vérei után, míg úgy húzták ki végül fuldokolva – De nemcsak emiatt lett volna érdemes e csókra, mint művész rajongó műbaráttól: már ezután akármit is kovácsol, minden a két halott monumentuma lesz.