Részvétnyilvánítás, I

Találkoztam a szomorú kováccsal,
kinek öccsét s fiát a Duna elragadta.
Oly szörnyü kín és bánat ült szemében,
s úgy mondta el halk szóval azt a drámát,
hogy a szívemre görcs formában átszállt,
s remegve kaptam el a barna, nagy kezet,
mely a halállal a minap érintkezett
s már-már számhoz emeltem csók-adóra…
Szegény ember! Megérdemelte volna:
négy napja még őrjöngve kapdosott
a szörnyü mélyben vérei után,
míg úgy húzták ki végül fuldokolva –
De nemcsak emiatt lett volna érdemes
e csókra, mint művész rajongó műbaráttól:
már ezután akármit is kovácsol,
minden a két halott monumentuma lesz.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]