A borbogár
| Pincék zugában, nagy hordók alatt, |
| hol gyökerek döfték át a falat, |
| s hol évszázadokig senki se jár – |
|
| Magába szívta ó-borok tüzét, |
| közeliben szinte izzik a lég! |
| Dünnyög magában, mindig mámoros, |
| és úgy ragyog, mint a kárbunkulus. |
|
| Csak egyszer láttam, egy félpercre tán, |
| ahogy benyultam a labdám után: |
| oly rémitőn lángolt fel az a hely, |
| hogy félvakon rohantam onnan el… |
|
| Azóta is vágyakozom e vad |
| izgalomra a forró föld alatt, |
| s ha egyszer végre odaérkezem, |
| azt sem bánom, ha kiég a szemem! |
|
| Áldozatomra ő megváltatik: |
| tüzes, fekete lánnyá változik, |
| s teste ágyamban mindig hajnali |
| órákban fog majd felparázslani! |
|
|
|