Angyalfia
| Habár csak egy-egy pillanatra érzem igazán, |
| valami mégis itt lüktet közöttünk |
| s fájó örömmel ostromol meg újra: |
| a Legnagyobb Szív, mely embert éltetett. |
|
| Ez a fény is Belőle árad, végső fokon, |
| s mégha tükrözés is csupán két gyermekszemen: |
| engem is átjár és betölt. Maga a Kegyelem. |
|
| Hogy mégsem hallhatom s érezhetem örökké: |
| tisztátalan kevélységem a vétkes. |
| Sárból kunkorodó hüllőfejére |
| nem győzök elégszer rátaposni! |
|
|
|