Szivárvány Velencében
|
Az én Ívemet helyeztettem a felhőkben, mely az énközöttem és e föld között való Szövetségnek jele lészen.
Mózes Első könyvéből
|
Egy óra hosszat megbűvölve néztem |
hová a tomboló vihar elől bemenekültem. |
|
Három süldő angol diáklányt |
szőke-vörös hajuk csapzottan, súlyosan |
csüngött a vállukra, nyakukra, |
és combjaik közé mélyen bevágott |
|
De hirtelen nagyot sikolt az egyikük, |
és mutogatni kezd fel, a magasba, |
hogy a feje egészen hátranyaklik, |
s a többiek, tekintetét követve, |
szinte szoborrá válnak bűvöletükben, |
három csapzott, viharvert Grácia. |
|
Pompás szivárvány tündökölt felettük! |
Többdimenziós, szinte domború, |
leírhatatlan színekből szövődött |
monumentális égi glóriának |
félköríve a Szent-Márk tér egében! |
|
Mintha a templom baloldali kupolája |
gyúlt volna lángra és most ez a láng |
ívelne szikrát szórva szinte az ég közepéig, |
és onnan alá, Szent György kis szigetén túl, |
sistergőn a lilás-zöld lagunába veszne – |
|
Akkor a nap már rég a horizont alá bujt, |
s a téren sűrűsödött az alkonyat: |
a szivárványt számunkra láthatatlan |
napsugarak varázsolták elő a frissen |
elrobogott zivatar vízcseppjeiből. |
|
(Így villódzik a napsütött magasban |
egy-egy üvegnyílhegynyi repülőgép, |
mikor a táj, hol állunk, már sötét. |
De ez csupán az egyik magyarázat!) |
|
Ugyanbizony hogyan merészkedett ide, |
ahol szivárvány nem lehet akármilyen, |
hisz tengerből kelt színcsoda Velence is, |
ezernyi ívü kacskaringós labirint. |
|
Vagy Ő szűlhette épp e várost hajdanán, |
tutajraszállt földönfutók könnyéből és |
égigszökött vércseppek gyöngyszemeiből, |
s vajudó kínt oldó gyönyör emlékeként |
és emlékeztetőül olykor visszatér: |
őrjöngő alkonyok napjától lángra gyúl, |
s egy óra hosszan tündökölve fentlebeg, |
hogy a szivekbe, lent, imádság költözik |
– vagy izgalom: megfejteni e fénycsodát, |
rögzíteni ecset és lencse nélkül is, |
s agyamba rejtve lopni még ma éjszaka, |
mint ritka kincset, messze, hét határon át! |
|
|
|
|