Liguriában
| sosem volt ily órjás anyám, |
|
| Bírnom kell, legyen az enyém, |
| Hömpölygő testét adja nekem |
|
nagy teste remegő örömébe! |
|
|
| Csak hallgatom s találgatom: |
| sötét éjben, fényes napon – |
|
| búzája szikla, hal, ember, |
| lisztje homok, s olyan finom, |
| hogy lábam belelépni sem mer. |
|
|
| Világ-nagyságú sziklabörtönében |
| hullámok, zengő érlökések, |
| Minden gondolatom te vagy, |
| hiányod is táplál, erősít, |
| kövekhez szólok és Hozzád beszélek. |
| Kell-e levél, sürgöny vagy telefon? |
| A világ végén is megérted. |
| Gyűrüm az ujjadon – „lo portero sempre” – |
| Törékeny, pici Vénuszom, jelenj meg, |
| higgadjon már e vad szívdobogás! |
|
| Révült szentemberek Théba sivatagában, |
| bozontos remeték barlangotok zugában, |
| hajósok, akiket a hullám kivetett: |
| e hat nap már elég: ismerlek titeket. |
|
| Mit szűlhet a magány, szűnvén a monológok, |
| ha fölfedezitek magatokban a gnómot, |
| kinek emlékei, vágyai nincsenek – |
| mit szűlhet mást, ha nem szellemi kincseket? |
|
| Anyanyelveteket is szépen elfeledve, |
| egyre fínomodik a fűl az énekekre, |
| melyek indákon és vad pókhálókon át |
| végre megzendítik barlangotok falát. |
|
| Vörös szemeteket kinyitva és behunyva |
| végre látjátok ott félig belévakulva |
| a villám-alkatú kékes-fehér sugárt, |
| mely, amíg odaért, ezer mennyet bejárt… |
|
| S akkor a lélek, mely csupán egy búboréknyi |
| s a test, mely por s hamu lészen, tán egy maréknyi, |
| végső gyönyörben ég – s a nyirkos sziklabolt, |
| mint roppant orgona, ujjongva felsikolt. |
|
|
Harangjáték, Pünköst-vasárnap
| Már-már azt hittem, belehullok a völgybe, |
| a párával teli kertes-zöld szakadékba: |
| szívemet oly földöntúli gyönyörűséggel |
| döngette Lavagna öt-hat ballada-hangu harangja. |
| Ám nem időt kongattak – mulatoztak |
| rafinált, halálba-csalogató félhangokkal, |
| remegősen, bár a pünkösti csodát hirdették, |
| holtaknak és eleveneknek a száz-ölü völgyben. |
| Valami ferde mosoly ült ki az arcomon |
| – csak meg ne lepjenek itt, idegent, eszelősen – |
| s álltam a völgy szélén e gyönyörűség szédületében, |
| melynél elsodróbb a szerelmi beteljesülés se lehet már, |
| és ekkor, a mélyből, az alkonyi völgy sürüjéből |
| lángocskák röppentek elő, öt, hat, majd szaporodva, |
| osztódva cikáztak mind közelebb, szinte tucatnyi, |
| s villódzva, kihúnyva-kigyúlva |
| táncoltak körülöttem a pünköst-esti homályban |
|
Chiavari, 1965 júniusában |
|
|