Clochard-tanulmány
| Egy rongyos ember alszik a parton, |
| borzas fejealja sárga tarisznya, |
| lábszára mezítlen, szakálla ezüstös, |
| arca napégett – vígan fújja a kását. |
|
| Párizs fölött a tündér dél megállott, |
| s egy pillanatra összebeszélt harangok |
| orkesztere ült diadalt a hatalmas |
| város pöfögő, vad gépzenebonáján… |
|
| S az alvó ezt a viszonylagos, szokatlan |
| csendet átalussza – bár közismert, |
| hogy a malomnak gyors megtorpanása |
| a vízimolnárt mindig felriasztja. |
|
| De lám, a mogorva, borvirágos arcon |
| megelégedésnek mosolya dereng fel: |
| mégis a harangszó – vagy reátekintő |
| szemem csiklandja, mint fűszál, az arcát –? |
|
| Megérzi, hogy itt, az üvegfestményszerü képnek |
| – barna hídlábak, ezüstös-olmu tornyok, |
| zöld fák és kék ég közt a Szajna-parton – |
| egy pillanatra ő a főalakja? |
|
|
|