Még hányszor temetlek el
| Jaj, még hányszor temetlek el |
| orvosságos üvegben, kosarakban, |
| háztartásod kis eszközeiben, |
| csak általad használt szavakban, |
| ruháidból maradt bársony-szalagban – |
| Jaj, még hányszor temetlek el. |
|
| Még minden, minden Rád emlékezik |
| és emlékeztet hajlékod körül. |
| Virágaid közt már nem jössz elém, |
| fonott székedből már nem integetsz, |
| amióta először eltemettünk. |
|
| Mért is nem fonta be házad a pók |
| s mint dzsungeli romot, az iszalag! |
| Mért nem ontotta rá földjét a hegy, |
| borítva rá többtonnás takarót, |
| miként Pompej házaira a láva? |
|
| Vagy mért nem lett a házad múzeum, |
| minden holmid hagyván szokott helyén, |
| hogy ha egy éjjel mégis visszatérsz, |
| mindent változatlan rendben találj, |
| s dúlt lelked csillapultán végre mondhasd, |
| lelkünk csitítva: „Jók hozzám, szeretnek.” |
|
|
|