Az Ő hangja, esti kertben

Így telt el őszöm, telem, tavaszom – lehet ezt leimádkozni?

– Régi rózsafáim mind elhanyagolva,

ágaik nyesetlen, tövük fel sem ásott.

Hát a virágágyak? Nézni rossz reájok.

Azt a fát sem ide ültettettem volna.

Milyen semmiség egy asszony keze-nyoma,

mindhiába tett-vett, dolgozott napestig –

Édes volt, amíg élt, mégis elfelejtik,

emlékéhez is már mindenki mostoha.

Maholnap már saját kertemben sem élek,

felvetette már az enyészet hatalma,

virágaim helyén maszlag, farkasalma,

kígyóknak tanyája –

sóhajtott a Lélek.

1964 április