Annunciáció
Rég volt, a pálya kezdetén, |
s már szinte felidézhetetlen: |
zilált angyal köszönt felém |
|
Riadtsággal telt sejtelem |
jelezte, hogy a perc megáldott, |
s vállalni kell tüzön-vizen |
át ezt a férfi-anyaságot. |
|
És hordtam a titkos csirát, |
két szót talán, mely tízezerből |
mágneses vonzással kivált |
s dagadozni kezdett bizsergőn. |
|
S megzendült rémült örömöm, |
mint a harang, ha Angelusra kondul: |
szűzfoganásu vers-örökösöm |
él majd nevemmel a síron túl…! |
|
Fejem a házak ereszéhez ért, |
s a csillagok közt tartva szemlét |
s közel a cél, a végtelenség. |
|
|
|