A 155. szonett
| „A vágy vizet fűt, víz nem hűt szerelmet, |
| tovább gyötrődöm” – hol van a szemed? |
| Még az előbb parázslott itt a melled, |
| bársonyfehér combod közt lüktetett |
| mohó virágszörnye a szerelemnek, |
| s úgy elvette erőmet, eszemet, |
| hogy mételyes kos módján csak kerengek, |
| s itthagyott illatodba őrülök – |
| ezzel halálig kettesben maradtam! |
| Eltűnsz, eltűnsz, mint lábnyom a homokban, |
| eltűnsz csodálatos asszony-kölyök! |
| De szépséged a lelkemben örök |
| – örök, ha lelkem halhatatlan. |
|
|