Maskarádé

Mintha egy idegen kisváros ünnepében, riadt-tiblábolón ődöngnék fel s alá, hallván sikolyokat, vad kurjantásokat nem ismerős, mohó alakok öröméből – felcifrázott lovak dobajától ijedten húzódnám fal mögé, rikoltó trombiták recsegése elől dugnám be a fülem, míg imbolygó kocsin vonul a szörnyü Bálvány, s piros vigyor-feje csúfolja nyomorom, hogy itt valamiből megint csak kimaradtam, s hogy nem tudom, kinek szól ez a maskarádé – s a tornyokból kilőtt pattantyúk millió szines műcsillaga minden gyönyörüség nélkül vakítja a szemem – s csak a Bolonddal érzek együtt, amint bukfencet hány a porban a díszmenet után, s rövid-nyelű, ügyes lapáttal szedi a lovak nyomán maradt gombócokat – bizony, mintha egy sose látott nép furcsa ünnepét szemlélném, odacseppent vándor maga-magát kitagadó szivével, oly bárgyu, idegen, otromba és bohó a te nagy örömöd és beteljesülésed a fickó oldalán, kivel világod éled, fuvogatván a kéj nyálbúborékait!