Barna, mély szemek

Néztek szemembe, barna, mély szemek, de mindegyikből Anyám szeme nézett – Anyám, bársony tekinteted már a bölcsőmben megigézett! Ez súgarazta rám a mosolyát, melynél derűsebben csupán a menny ég, s betegágyamnál, oly sok éjen át, ez a szempár ontotta rám a könnyét. Később haragvó lobbanásait vonta magára egy-egy csínytevésem, s jobban bűnhődtem attól, mint akit levetkőztettek s vesszőztek keményen. Ez a szempár ma por… Hol itt, hol ott azonban feltűnik új-tűzű mása: dédelgetést igér, ha mosolyog, s kétségbeejt könnyének hullatása. Ne sírjatok! És ne villogjatok! – kiáltanám ilyenkor megriadtan. Előttetek zavart kölyök maradtam, rossz útra tért öreg kamasz vagyok.