A tél küszöbén
| Ül a bogáncson a sárga csicsörke, |
| félszeme lopva az égre tekinget, |
| másik a földre pillog ijedten. |
| Ám, hogy a zord ég hirtelen enged, |
| s fellege nyíltán ömlik a napfény, |
| éneke buggyan: csókot igérő, |
| angyali tiszta, mennyei nektár! |
| S a Temetőkert és a November |
| hallja s nem érti: honnan e bízás, |
| e hihetetlen lelkierő, a tél küszöbén is, |
|
|