Pusztulj, álomszedő

Titkos alattomosan a ház sarkára kiállva, bűbájos mozdulatokkal ki orozta el álmom? Mily álom-szedegető fantom járta körül az alvó házat a páfrány-illatú éjjeli kertben, surranva, hogy a minden neszre felfülelő farkaskutya se vette észre –   Pusztulj, álomszedő! Fetrengek az álom küszöbén, bársony melegéből könyörtelenül kirekesztve. Fejemben vaktöltés-gondolatok robbannak sorozatban, kénes lángjuk cinikus-gonoszul mutogatja semmibe támolygó életemet… Önemésztő megadással várom a véget, a hajnalt.   Pusztulj, álomszedő! Ó, szörnyű malom, szűnj meg zakatolni! Rém-molnár, engedd már le csikorgó láncos zsiliped, ne szakadjon a szennyes víz a kerékre, ne járjon a garat üresen, bolondul! Aludni, aludni, aludni! belehullni az álom ölébe! S nem rángani így tehetetlen, epedve, álmatlanul, égve! Aludni, aludni, zuhanni a mindennapi boldog semmisülésbe – De mint a herélt, vergődöm az édes, illatos éj, e pompás barna leányzó karjaiban és nem tudom, nem tudom őt megölelni!