Középkori fametszet, II
| Úgy áll a sűrű város közepében, |
| miként fiai közt a pelikán, |
| őrizvén ostyát-mannát a begyében, |
| s mindazt, mit a sóvár lélek kíván. |
|
| S míg künt a tél roppant havat sodorván |
| a vérből minden meleget kiöl, |
| setteng a sátán s bosszul a boszorkány, |
| s farkascsordák vonítnak messziről: |
|
| itt bent menny-mása bolt alá fogott tér |
| szentelt homálya kínál enyhelyet, |
| s gyertyák felé élőért és halottért |
| merednek reszkető ember-kezek; |
|
| mert a Megváltó vérző lába mellett, |
| karja alatt lehet csak oltalom: |
| szájakból sóhaj száll, fehér lehellet |
| minden új s régi bűnért – „Irgalom!”. |
|
|
|