Omnia vincit…
Soha ilyen hatalmas, fura indát! |
Nem is növényi, már állati inkább, |
amint kígyózva nő mind közelebb, |
oda, ahol érzi a testedet |
s az éjszakában rózsás lüktetéssel |
– vad ösztönösség, ám megáldva ésszel – |
tapogat ablakot, repedt falat, |
tízméteres egy pillantás alatt: |
és megtalál s mohón követelőzve |
álmod bársonyába orozva tör be |
s forró húsodban a gyönyörűség |
csillagszóró pompával veti szét! |
|
|