Hajdan

Kisfiú voltam és egy dombtetőn
vízmosta porhanyó, agyagkaréjban
csodálatos szerszámokat találtam,
kőbaltát, kődárdát és kőnyilat,
fehéret, szürkét, sárgát, feketét.
Kik jártak itt? Tán játszó gyermekek,
azok csiszolták hangya-szorgalommal?
S mért hagyták szanaszerte, hanyagul
nehéz munkájuk csillogó gyümölcsét?
Kik jártak itt tegnap vagy az imént?…
S egy őszöreg tudós toppant mögém:
– Ezekkel, látod, öltek hajdanán,
kobak betört a súlyos kő alatt,
velő kiloccsant és fröccsent a vér,
ahol a nyílhegy behatolt a bőrbe,
s üvöltve elrogyott egy ember, állat! –
Hajdan… vagyis az ő gyermekkorában,
gondoltam, merthogy ősz volt, őszöreg,
nyíl, balta ismerősen állt kezében,
maga faragta tán s csiszolta őket,
s valami véres, vad játék után
vad cimboráival csak ittfeledte,
száz év előtt, hajdan gyermekkorában.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]