„A tüzes lovas”
Egy Schumann-zongoradarabra, melynek dallamára harminc éve a Szeptember végén sorait énekelgettem
| Egy hajdani dallam, a zongoraórák |
| szép gyöngyszeme csillan most nap-nap után, |
| Idő viszi benne sötét lobogóját,
|
| s az arcom előtt suhogatja puhán. |
|
| Hogy szállt ez a dallam az otthoni utca |
| vén házai közt tavasz-alkonyokon, |
| s hogy tette beléje a nyurga fiúcska |
| Petőfi szívét komor-álmatagon! |
|
| Oly rengeteg év eliramla azóta, |
| s hullt annyi virág el és annyi leány, |
| és mennyi legény! Az Idő letarolta |
| s a tél dere már megüté koponyám. |
|
| De most is a hajdani furcsa borongás, |
| baljóslatú gyász üli meg szívemet, |
| erősbül a dallam – már templomi zsongás, |
| a dombra kifordul a gyászi menet, |
|
| megállnak a dombon, a sírt körülállják, |
| és zendül a zsoltár és zúdul a rög, |
| siratva siratják a csalfa leánykák |
| a nyurga fiút, kinek álma örök… |
|
|
|
|