Középkori fametszet, I
| Hol a tömzsi, tűzmarta kapu-tornya |
| lőrés-szemével a mezőkre tárul, |
| megszűnik utca, épület-cikornya |
| s a város elfeledkezik magáról |
|
| nagyhirtelen – a görbe, gübbenős út |
| szélén botorkál szoknyáját befogva |
| egy rebbenő lány amoda a kőkút |
| iránt a bojtorjános giz-gazosba. |
|
| Kopár dombon, túl a dögtemetőn is, |
| úgy lehet, a világ eleje óta, |
| lógó gyümölcsivel az akasztófa; |
| mögüle kél a nap, gyönyörű főniksz. |
|
| Éji fátylától megrabolva reszket |
| a kulcsos város, s tündököl a fényben, |
| csupa tornyok, csupa arany keresztek – |
| mint országalma egy király kezében. |
|
| Messzeföldről, bottal kopogva, bátor |
| új tanokkal – szemében szent nyakasság – |
| tart a vaskapunak valami vándor. |
| Nem tudja még, hogy holnap felakasztják. |
|
|
|