A halászsas
| Sokszor megbámulom a nagy halászsast, |
| amint rőt, méteres szárnyaival |
| horgász fejem felett suhogva átcsap, |
| kutatva, hol ezüstlik holmi hal. |
|
| A víz mentén fejét forgatva szállván, |
| széles hatalmában nagy-boldogan |
| hintáz a kékben, majd szűkít a szárnyán, |
|
| A préda: jó két araszos hal, |
| már ott ficánkol karma közt; |
| aztán – irány a sziklaoldal, |
| s egy odú szélén lakomába kezd. |
|
| Ez az ősi, az igazi halászat? |
| – sóhajt bennem irígység, sanda kín, |
| s fához támasztom megalázott, |
| drága horgász-szerszámaim. |
|
|
|