A Semmi felé
| Valami ócska verkli húzza |
| Minden értelmetlen, galád, |
| ember-jegek fáradtan úszva |
| vonulnak langy felolvadásuk |
| felé a szennyes-vad Dunán, |
| csakolyan ronda, mint a másik, |
| s méhében mocorog a holnap, |
| a megszokott bús folytatás – |
| s már az se számít, ha levás |
| a boldog égről csillag, hold, nap, |
| a kozmikus lét sava-borsa, |
| s nem tudja az emberözön, |
| tán e percben dől el a sorsa, |
| s amint halálunkról tanítják |
| a föld kérgét összehasítják – |
| S aztán sokáig semmi sem lesz, |
| csak kocsonyás, egysejtű lét |
| s kezd alamuszi szerelemhez, |
| de állattá fajulni nem mer, |
| csírát nem oszt és nem szoroz: |
| csillagölő majom, az ember! |
|
|