Non omnis moriar

Csókolj, istennő, vesd magad hanyatt, örökké élni fog e pillanat! Emlékitől megittasul a költő százéves korában is, és idvezült orcával térdre hull. S ha meg nem éri ezt a kort, ez az örökkön élő pillanat a föld alatt, bíz ottan is meglátogatja majd ez az íz, ez a szag! – S amíg habzsolja emlék-húsodat, őrületében felnyög és sóhajt!… S ki akkor jár a szörnyű temetőn, irigyen néz körül, s bár kit se lát, tovább kutat vad szerelem-lesőn s kajánul mondja: Övék a világ! 1953