A vén kőhordó uszály
| Már két hete fekszik a fövényen, |
| mint egy kivetett, órjási hal; |
| megviselte hetvenhét vihar |
| s most hét ács tesz-vesz rajta serényen. |
|
| Lomha teste tán száz éve jön-megy |
| Visegrád és Budapest között, |
| követ szállít, vemhesen döcög, |
| bálna-orrán nagy láncok zörögnek. |
|
| Azt a hegyet – ládd, csak a karéja |
| maradt már meg – mind ő hordta le, |
| s elhordatják még azt is vele: |
| mennyi deszkát halmoztak köréje! |
|
| Gyalu nyisszan, sikkan a vonókés, |
| ácsszekerce csattan a bogon; |
| órjás fúrót forgat konokon |
| két napvert, keményen markoló kéz. |
|
| Bognárbalta csattog a hasábban, |
| és a nagy test jajgat és morog; |
| benne három ács sürög-forog, |
| három Jónás a cethal hasában… |
|
| Talán még ükapjuk építette |
| ezt a bárkát: hajóács-falu |
| volt ez egykor, szurokillatú, |
| rozzant bárkák jöttek a szigetre. |
|
| S itt eléje rönköt gördítettek, |
| kiütötték korhadt oldalát, |
| s lett új borda s új kormánylapát – |
| s mennyi szurkot adtak a betegnek! |
|
| Forró szurok-balzsam, csepű-vatta |
| tömködi-kötözi száz sebét, |
| öreg bordák foghíjas közét, |
| s messze szurkos a homok alatta. |
|
| Az az idő nincs már messze, látom, |
| vízre lendül, újra fiatal, |
| s hömpölyög túl hetedhéthatáron! |
|
|
|