Rigótemetés
| A szőlőben temettük a rigót, |
| fekete földben ástuk meg a sírját; |
| ott porladt már minden volt madarunk, |
| szép tollaik a rothadást lebírták. |
|
| És felcsapott valami furcsa szag, |
| szaga félig humusszá vált madárnak, |
| s a földből, mint elvágott iszalag, |
| kalimpáltak elő a tarka szárnyak. |
|
| A rigó feketén feküdt, hanyatt, |
| lábánál fogva tettem a gödörbe; |
| mély volt az már, tán embernek való! |
| Szepegve ültünk körülötte körbe. |
|
| – Az volt csak a borzasztó temetés, |
| amikor a megölt cigányt temették! |
| (A fegyházban verték agyon szegényt, |
| bűnükre ne legyen eleven emlék.) |
|
| A sírba úgy eresztették alá |
| anyaszülten, rossz deszkára kötözve, |
| két kis porontya sírva ordibált, |
| szöktek volna utána a gödörbe! |
|
| S míg valahol zördült egy cimbalom, |
| a fegyőrök puskái felmeredtek, |
| putrik népe vicsorogva lapult, |
| választván pajzsul egy-egy sírkeresztet – |
|
| Így szólt apám – közben bealkonyult –, |
| arcát kezébe tette, mintha sírna; |
| szőlőre, sírra zokogva borult |
| a bársonyos rigóhang bakacsinja. |
|
|
|